Több, mint egy hónapos szünet után folytatódott a női amatőr élvonalbeli kosárlabda-bajnokság a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület hölgyei számára. Ráadásul a komoly erőt képviselő Diósgyőr U23 látogatott a vasi megyeszékhelyre. Mindkét alakulat a győzelmet tűzte ki célul maga elé, a vendégek magasabb szerkezettel és hosszabb kispaddal rendelkeztek, míg a hazaiak a megszokott agresszív védekezésben reménykedhettek.

A feldobás után felváltva estek a pontok, de rendkívül kapkodva játszottak a csapatok. A SzoESE nyugodott meg előbb és egy 8-2-es rohammal lendültek meg, amit a vendégek mestere azonnal időkéréssel tört meg. Nagyon jó érzékkel nyúltak a vezetőedzők a cserékhez, így nem igazán tudott egyik alakulat sem nagyobb előnyre szert tenni a negyed végéig, ugyanakkor a SzoESE pörgött ezekben a percekben jobban.

A második negyedben aztán elkapta a fonalat a DVTK is és Oláh, majd Márkusz vette hátára a borsodi csapatot. 29-29-nél a vezetésért támadhatott a vendég együttes, de ekkor Szabó-Haklits Zsuzsa büntetőivel újra a SzoESE állt jobban. Nagy csata zajlott minden labdáért, a dobásokat így legtöbbször nem kidolgozott akciókból eresztették el a játékosok. Ez pedig a pontatlanságot hozta magával. A szünet előtt Oláh duplájával zárkózott a Diósgyőr 37-33-ra.

A második félidőt a vendégek kezdték jobban. Annyira hatékony volt a támadójátékuk Bacsóéknak, hogy 2 perc alatt 9-2-t repesztettek, Szabó László pedig azonnal magához is rendelte játékosait. Ennek eredményeként Plózer pontjaival indult meg a SzoESE szekere, igaz vendég oldalon is mindig akadt valaki, aki betalált. 30 percnyi játék után döntetlen állást mutatott az eredményjelző.

A kiélezett utolsó felvonás hajrájára egy távoli Kovács Gina triplával fordulhattak a csapatok. Már 8 pont is volt a szombathelyiek előnye, de a szívósan játszó vendégeknek sikerült ledolgozni a hátrányt. Sőt fordítani is tudtak Oláh közeli kosarával. Bár közel 4 másodperce még volt egy támadásra a SzoESÉnek, de Kovács kísérlete pontatlan volt, így elszenvedte első bajnoki vereségét a vasi alakulat.

SzoESE – DVTK Miskolc U23 74-75 (24-18, 13-15, 19-23, 18-19)

SzoESE: Kovács G. 14/3, Preisinger 7/6, Szabó-Haklits 20/12, Balogh V. 12, Plózer 18.
Csere: Mezősi 3/3, Sándor A. -, Koltay -.
Vezetőedző: Szabó László
Másodedző: Kollerics Barnabás

A DVTK legeredményesebb játékosai: Oláh 23, Vég-Dudás 11, Bacsó 11, Márkusz 11.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!