A 2021-es évet egy Kecskemét és egy Aramis elleni összecsapással kezdte a Haladás, amely két-két gólos sikert aratott. Sok pihenőre nem maradt ideje Juan Ramon Calvo Rodriguez együttesének, amely kedd este Veszprémbe látogatott. A tabella élén álló együttest fogadta a dobogó alsó fokát birtokló kék-fehérek, egy igazi hatpontos derbire volt kilátás.

Sokat nem teketóriáztak a felek, hiszen már a második percben hatalmas Gyimesi bravúrra volt szükség ahhoz, hogy ne kerüljön hamar hátrányba a Hali. Majd Dávid és Dróth tesztelte Spandler reflexeit, de az ötödik percben már tehetetlen volt a hazai kapus. Hajmási villámgyors akció végén tálalt Gerencsér elé, aki a kivetődő hálóőr mellett passzolt a kapuba.

A bekapott gól nem fogta meg a Veszprémet és újult erővel kezdte támadásainak építését. Toni okozott kisebb zavart a szombathelyi védelemben, de az eredmény nem változott. Két perccel később sem, amikor Vidák löketére ért le Spandler kapus. Hiába azonban a hazai hálóőr jó formája, a játékrész közepére már kettőre nőtt a vasi zöld-fehérek előnye – nem érdemtelenül.

Dávid Richárd szenzációs cselekkel játszotta tisztára magát, majd a támadáshoz felzárkózó Hajmási elé tálalt, aki lövés helyett a kapu előterébe passzolt, ahol Sipos érkezett és közelről nem hibázott a fiatal játékos. A szünet előtt viszont feléledt a Veszprém és két gyors támadás végén sikerült betalálni, ezzel egálra mentették a találkozót.

A fordulás után is élvezetes, magas színvonalú mérkőzést kerekítettek a csapatok. Ezúttal viszont kevesebb nagy ziccerig jutottak el a felek, zártabbá vált a védekezés mindkét oldalon. A játék közepén szép, egyérintős támadás végén Simic pöccintette a vetődő kapus felett a játékszert a hálóba. Nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt a Veszprém, de remekül zárt a vasi retesz.

Hiába azonban a hősies védekezés, a vészkapus megoldásával élő házigazda másfél peccel a vége előtt Tatai egyenlített ismét. Ezután viszont a vendégek számára volt égetően fontos a támadás, így Vas húzott megkülönböztető mezt, hogy a győztes gólt megszerezze a Haladás. Erre azonban nem került sor, így a döntetlennel elveszítheti listavezető helyét a vasi alakulat, amennyiben elmaradt mérkőzését hozza a címvédő MVFC.

Balaton Bútor FC Veszprém – Haladás VSE 3-3 (2-2)

Haladás: Gyimesi – Darrieer, Horváth P., Simic, Dróth.
Csere: Homlok – Kovács M., Nagy K., Hajmási, Sipos G., Dávid R., Gerencsér, Vas, Vidák.
Vezetőedző: Juan Ramon Calvo Rodriguez

Gólszerző: Tatai 2, Pál P. illetve Gerencsér, Sipos, Simic

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!