Nem volt könnyű helyzetben a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület férfi kosárlabda-csapata, amely nem kezdte jól a 2020/2021-es másodosztályú bajnokságot. A nyugati csoportban vitézkedő alakulat, aztán magára talált és már a dobogót ostromolja. Meglehetősen jól teszik ezt, hiszen Kéri Péter alakulata a Soproni Tigriseket múlták felül. A hétvégén pedig Dombóvárra látogattak.

A DKKE hazai pályán rendkívül veszélyes ellenfélnek bizonyult idén, nem véletlenül álltak holtversenyben a második helyen a tabellán – a fordulót megelőzően. Jól kapta el a fonalat a SzoESE a találkozó elején, mert egy gyors kosárváltás után Kiss Mihály vette hátára a vasi csapatot és egy fantasztikus 13-0-ás rohammal hatalmas előnyre tettek szert a vendégek.

Bár a dombóvári kosarasok mindent eszközt bevetettek, hogy faragni tudjanak a hátrányukon, de hiába. Kéri Péter együttese végig koncentráltan jászott és dominált a mérkőzésen. Még a második negyedbeli pontban szegény játékrész során sem tudott érdemben közelebb jönni ellenfeléhez a házigazda, a szünetben így 21-33 állt az eredményjelzőn.

A magabiztos vezetés annak fényében is óriási eredmény, hogy nem lehetett társaival Mészáros, aki sok döntő pillanatban szerzett kosarával segítette már a SzoESÉ-t. A térfélcserét követően sem talált fogást riválisán a Dombóvár. Ekkor Vicze tüzelt eredményesen mezőnyből és vette el a házigazda kedvét a próbálkozásoktól.

A szombathelyi alakulat teljesen megérdemelten nyerte meg a rangadót, ráadásul úgy, hogy a második perctől kezdve vezetett és őrizte meg előnyét a találkozó végéig. Kéri Péter legénysége a szűk rotáció ellenére újabb sikerrel közelebb lépett a dobogós helyezettekhez és már csak egyetlen győzelemre állnak a harmadik pozíciótól.

Dombóvári Kosársuli KE -SzoESE 55-69 (10-24,11-9,17-24,17-12)

SzoESE: Horváth Cs. 15/6, Vicze 15, Novák 5/3, Kiss M. 9/3, Oroszi 14/12.
Csere: Gundinger 4, Bojkovszky 4, Gombkötő 2, Németh M. 1, Monek -.
Vezetőedző: Kéri Péter

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!