Danyi Gábor távozásának bejelentése után két nevet emlegettek az ETO kapcsán, Martínét és a francia Emmanuel Mayonnade-ét. Utóbbi hosszabbított a Metznél, így maradt Martín, akiről a Kisalföld értesülései szerint a győri elnökség (12 főből 7 igennel) megszavazta, kezdjék meg vele a tárgyalásokat – írta az nso.hu.

Ezt erősítette meg egy rádióinterjúban dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere, egyben a Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatának elnökségi tagja.

„Fel lett sorolva 27 név, abból 26 irreális volt, mert vagy nem tudjuk idehozni, vagy nem akar idejönni, vagy nem tudjuk megfizetni. Egy volt az, aki egyébként kiváló edző, hiszen vele értünk el először igazán nagy eredményeket, sikereket. Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy ő visszatér, és az is nagyon fontos, hogy maradjon a szezon végéig. De nyilvánvalóan ez nem az én kompetenciám” – mondta Győr polgármestere.

„A döntés megszületett, várjuk szeretettel Ambros Martínt” – jelentette ki végül Dézsi, aki azt is hozzátette, Danyi Gábor távozásával kapcsolatban voltak dilemmák, hiszen az előző idényben csak egy meccset veszített, de ezeken most már túl kell lépni.

Ambros Martín 2012 és 2018 között négy Bajnokok Ligáját, öt bajnoki címet és öt Magyar Kupa-elsőséget gyűjtött be a zöld-fehérekkel. A spanyol sikeredző tavaly nyáron mondott fel a Rosztov-Don együttesénél, az orosz válogatottnál pedig a decemberi dániai Európa-bajnokság közben köszönték meg a munkáját, így csak vele kell megegyezni a közös folytatásról.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!