Kiválóan szerepel az újonnan megalakult sárvári futsal szakosztály. A vasi alakulat a nyári felkészülését követően nevezett a regionális bajnokságban, ahol több ismerős csapat is játszik. Így a Répcelak és a Kőszeg megyei riválisként szerepel ebben az osztályban. A Sárvár FC Futsal remek kezdését követően is őrzi hibátlan mérlegét, így tett a győri fellépésén is.

Az SZC Futsal Kft. ellen a nyitófordulóban találkoztak Halmos Mátéék, akik 8-2 arányban, magabiztosan nyerték a mérkőzést. Joggal reménykedhettek a veretlenségük megőrzésében, hiszen azóta további négy mérkőzést játszottak a sárvári fiatalok, ezeket pedig hozták is. Nem véletlenül állnak a tabella élén és ilyen meneteléssel akár a bajnoki cím is elérhető a szezon végén.

Bár a győri mérkőzésen nem volt könnyű dolga a sárvári alakulatnak, amely többször is megszerezte a vezetést, de a lelkes hazaiak rendre egyenlíteni tudtak. A nyitott, támadójátékot preferáló csapatok párharcában bő tíz perc alatt hat gólt is hozott – igazságos elosztásban. Az volt csak a kérdés, hogy ki bírja jobban idegekkel.

A szünet előtt két gyors gólt szereztek a vendégek, ezzel pedig ők vonulgattak a pihenőre nyugodtabban. A térfélcserét követően már inkább a Sárvár szája íze szerint alakult a mérkőzés. A biztos védekezésből veszélyes ellenakciót vezettek. Halmos triplázását követően még Osvald Márkó is betalált, ezzel eldöntötték a három bajnoki pont sorsát a vendégek és továbbra is veretlen a vasi alakulat.

SZC Futsal Kft. – Sárvár FC Futsal 5-7 (4-5)

Sárvár: Nagy Cs. – Osvald M., Németh G., Manganelli A., Manganelli Zs.
Csere: Balikó – Faiszt, Kovács A., Gyenese Á., Fábián K., Tóth L., Halmos M., Nagy M., Nagy T.

Gólszerző: Zobák 2, Járóka, Nyári, Varga L. illetve Halmos 3, Kovács A., Németh G., Nagy M., Osvald

Sárga lap: Manganelli Zs. (Sárvár)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!