Újra Dárdai Pál lett a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője.

    A berlini klub hétfőn a honlapján jelentette be, hogy a 44 éves Dárdai veszi át az együttes irányítását, a stáb tagja lesz kapusedzőként Petry Zsolt.
A magyar szakember – akinek megbízatása 2022 nyaráig szól – 2015 és 2019 között már irányította a berliniek első csapatát. Akkor bennmaradt az együttessel az élvonalban, majd európai kupaindulást jelentő helyen végzett vele.
“Nem az volt a tervem, hogy a 16 évesek után a profikat vegyem át, de senkinek sem kell magyaráznom, hogy mit jelent nekem a Hertha, tehát nem volt kérdés, hogy segítek ebben a helyzetben” – nyilatkozott Dárdai, aki 2014-15-ben magyar szövetségi kapitányként is tevékenykedett.
“Pál a Hertháért él és meg vagyunk győződve róla, hogy a tiszta stílusával megadja a csapatnak a szükséges lendületet” – mondta Carsten Schmidt ügyvezető utalva arra is, hogy Dárdai klubcsúcsot jelentő 297 mérkőzésen szerepelt a Herthában.
Dárdai egyik segítője a hozzá hasonlóan ex-Hertha-játékos Andreas Neuendorf lesz, aki az U23-asokat edzette.
Az egyesület irányítói vasárnap menesztették az eddigi trénert, Bruno Labbadiát, valamint Michael Preetz menedzsert. A Hertha a legutóbbi négy fordulóban mindössze egy pontot szerzett, és a 14. a Bundesligában, csupán két ponttal megelőzve az osztályozós helyen álló 1. FC Kölnt.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!