Hiába térhetett vissza Püspöki Lotti, egy kulcsjátékosát ismét nélkülöznie kellett a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület csapatának. Preisinget Boglárka civilben ült a társai mellett a Tatai SE elleni összecsapáson. A vendégek a tabella utolsóelőtti helyén álltak a fordulót megelőzően, a SzoESE pedig a legutóbbi fordulóban elszenvedett vereség dacára is őrizte listavezető helyét.

Az erősviszonyok és a tabellán elfoglalt helyezés dacára sem úgy indult az összecsapás, ahogy azt a vasi szurkolók remélték. A lelkes vendégek sikeresen megzavarták a házigazdát és Rabi pontjaival megléptek. Szabó László cserékkel próbálta felrázni játékosait, de ez csak arra volt elegendő, hogy eredményes támadójátékkal tartsa a lépést a Tatai SE együttesével.

Nagyon könnyű kosarakat kapott ugyanakkor saját palánkja alatt a SzoESE és ha dobást is rontottak a vendégek, könnyűszerrel ismételhettek a lepattanózást követően. A második negyed közepére aztán sikerült rendezni a sorokat Szabó-Haklitséknak és a vezetést is átvették. A szünet előtt a hazaiak csapatkapitánya triplájával nőtt az előny, de Horváth kozmetikázott a szünet előtt.

A második félidőben egy sokkal motiváltabb SzoESE lépett pályára. Kemény, határozott védekezéssel rukkoltak ki a vasi lányok, ez pedig nem tetszett a vendégeknek, akik kiszorultak a palánk alól és középtávoli, valamint távoli dobásokkal operáltak. Hiába, mert nem voltak kellően pontosak, míg a gyors ellenakciókat sem tudták megakadályozni. Ennek eredményeként a harmadik negyedban csak 8 pontot szerzett a Tata.

Ellenben a szombathelyi alakulat tetszés szerint érte el találatait. Főleg Balogh és Mezősi volt elemében a játék ezen perceiben. Az utolsó felvonásra aztán Kovács Koltay és Szabó-Haklits is hintette a triplákat, így gyorsan nőtt a különbség. A kegyelemdöfést a hazai kapitány vitte be a hárompontos vonalon túlról és állította be a 100-63-as végeredményt. A Tata egy félidőn keresztül megnehezítette a SzoESE életét, de a végeredmény a látottak alapján megérdemelt.

SzoESE – Tatai SE 100-63 (21-24, 26-19, 21-8, 32-12)

SzoESE: Kovács G. 22/6, Balogh V. 16, Szabó-Haklits Zs. 20/12, Sándor A. -, Plózer P. 9.
Csere: Mezősi A. 15/3, Koltay D. 12/6, Püspöki L. 4, Dervalics A. 2, Szanati V. -.
Vezetőedző: Szabó László
Másodedző: Kollerics Barnabás

A Tatai SE legeredményesebb játékosai: Horváth D. 18, Rabi 12, Gyöngyösi 10

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!