Nagy várakozás előzte meg a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület női röplabda csapatának mérkőzését, amely rendkívül eredményesen szerepelt az NB II-es bajnokság idei kiírásában. Sajnos azonban a csapatot is elérte a koronavírus-járvány, így nagyon sokáig edzést sem tudott tartani a szakvezető és csak fokozatosan tértek vissza a betegségből, sérülésből a játékosok.

A Széchenyi Győr elleni első felvonást rendkívül magabiztosan hozta a SzoESE, így a szurkolók és természetesen az érintett főszereplők is bizakodva várták a visszavágót, amelyre vasárnap délután került sor. Már a kezdést követően érezhető volt, hogy a házigazda motivációban és önbizalomban sem szenved hiányt. Láthatóan nagyot küzdöttek és minden labdára odaértek.

Látványos megoldásokban is bővelkedő első szettet így alig negyedóra alatt behúzták a szombathelyiek. A folytatásban már akadtak hibák vasi oldalon is. Több nyitást is rontottak a hazaiak és nem voltak kellően agresszívak, ezt pedig kihasználták a győriek. Egy időkéréssel viszont remek érzékkel nyúlt bele a mérkőzésbe Bodzer Attila vezetőedző, aki a szett végére a fiataloknak is lehetőséget adott a bizonyításra.

Az utolsó játszmában ismét a hazaiak domináltak és Gulkai szép megoldásai, valamint Kiss Laura életerős, pontos löketeivel gyorsan 10 pontossá nőtt a SzoESE előnye. Ekkor ismét a fiatalok kaptak lehetőséget a vezetőedzőtől, akik jól állták a sarat a vendégek ellen. A felsőházi rájátszásba készülő szombathelyiek így alig 54 perc alatt a győzelmet is megszerezték és készülhetnek az Érd elleni sorsdöntő derbire.

SzoESE – Széchenyi Győr 3-0 (7, 20, 13)

SzoESE: Halmosi N., Gulkai Zs., Lakatos R., Kiss L., Bozzai E., Szalai Cs.
Libero: Nagy J., Németh P.
Csere: Németh Zs., Czillinger H., Kóbor Sz., Petrányi P.
Vezetőedző: Bodzer Attila

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!