Sok ideje nem maradt a regenarálódásra a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület női kosarasainak számára. Szombaton – stream közvetítésünknek köszönhetően az olvasóink sem maradtak le – a Szeged elleni összecsapásról, két nappal később pedig ismét pályára kellett lépnie a vasi alakulatnak. Az amatőr élvonal után az egyetemi bajnokság várt Kollerics Barnabás együttesére.

A hét eleji találkozónak a fővárosi Tüskecsarnok adott otthont, ahol a BME-MAFC komplett kerettel várta a foghíjas szombathelyieket. A vasi alakulatban helyet kapott a két, sérüléséből visszatérő Püspöki és Preisinger is, akik remek teljesítménnyel rukkoltak ki. Hiába kezdett jó érzékkel a SzoESE, Balogh triplájára sorra érkeztek a válaszok hazai oldalról.

A gyors időkérés sem segítette a vendégeket, akik magassági különbségből fakadóan könnyű kosarakat kaptak. A negyed végére megnyugtató MAFC előny állt az eredményjelzőn és ezt a rohamot egészen a nagyszünetig tartani is tudta a budapesti alakulat. A térfélcsere után viszont a SzoESE percei következtek, akik védekezésben és támadásban is felülmúlták a házigazdát.

A nagy rohanás eredményeként úgy tűnt, hogy megszorongathatja ellenfelét a vasi alakulat, de egyetlen cserével rendelkeztek és az utolsó játékrészre már el is fáradtak a szombathelyiek. A vége magabiztos hazai siker lett, de minden elismerést megérdemelnek a vendégek, akik ilyen körülmények között is megtettek mindent a tisztes helytállásért…

BME-MAFC – SzoESE 99-71 (35-18, 28-15, 10-23, 26-15)

SzoESE: Preisinger 16/3, Mezősi 7/3, Püspöki 18/9, Balogh 18/3, Plózer 12.
Csere: Sándor -.
Vezetőedző: Kollerics Barnabás

MAFC legeredményesbb játékosai: Horváth 26/12, Munteán 22/12, Bozsó 20/12.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!