Igazán élvezetes mérkőzésre került sor a Regionális Futsal bajnokság legutóbbi játéknapján. A nyolc fős ligában három vasi együttes érdekelt, ezúttal pedig a listavezető és 100 százalékos mutatóval rendelkező Sárvár otthonába vizitált a nyáron átalakult Répcelak együttese. Bár utóbbi is szépen szerepelt, de már három vereséget jegyezett a szezon során.

Nem túlzás tehát azt állítani, hogy az összecsapás fő esélyesének a házigazda számított. Ennek ellenére a tapogatózó játékot követően mindkét együttes igyekezett támadásaival zavart okozni a rivális védelmében. A vendégek elképzelése valósult meg, akik a 3. percben megszerezték a vezetést. Szántó magának pörgetett fel egy labdát, amit elemi erővel bombázott a felső sarokba.

A gól érezhetően megfogta a Sárvár együttesét, amely próbált felpörögni és gyorsan meg akarta szerezni az egyenlítő gólt. Ennek köszönhetően egyre több helyzetet dolgozott ki a házigazda és a játékrész közepén Tóth Máté révén össze is jött az egalizálás. A gólszerző egy pontrúgásból volt eredményes, aki szemfülesen a szétnyíló sorfal között lőtt a hálóba.

Ezután jobbára inkább a mezőnyben folyt a játék, helyzetekig ritkán jutottak el a csapatok, akkor is rossz döntéseket hoztak a játékosok. Döntetlen állásról folytatódott a derbi a térfélcsere után. A Sárvár egyre nagyobb erőket mozgósított a vezetés megszerzéséért, de hiába, mert Marton kapus vezérletével remekül zárt a répcelaki retesz.

A slusszpoén pedig a vége előtt két perccel érkezett. Gugcsó mélységi passzába Gergó lehelet finom mozdulattal ért a labdába, ami a kimozduló kapust meglepve perdült a hálóba. Hiába támadott ki ekkor már a Sárvár és vetette be a vészkapus megoldást, nem sikerült pontot, pontokat menteni a vasi rangadón, így elszenvedte első vereségét. A Répcelak ezzel a győzelmével feljött a harmadik helyre, míg Halmosék továbbra is az első pozíciót foglalják el.

Sárvár Futsal FC – Répcelaki SE 1-2 (1-1)

Sárvár: Soós – Osvald M., Nagy M., Gotthárd B., Manganelli A.
Csere: Balikó – Kovács A., Gyenese Á., Fábián K., Tóth L., Manganelli Zs., Halmos M., Tóth M., Nagy T.

Répcelak: Marton – Gergó P., Schimmer Z., Gugcsó B., Szántó R.
Csere: Szalay G. – Barcza D., Lévay G., Németh P.

Gólszerző: Tóth M. illetve Szántó R., Gergó P.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!