Az utolsó fordulótól függetlenül sikerült elérnie Mucsi Péter tanítványainak azt a célt, amit a szezon előtt megfogalmaztak. Nevezetesen: egy alapjaitól kezdve újjáépült, fiatal kerettel megcélozni a felsőházi rájátszást. A koronavírus és a sérülések alaposan megnehezítették a zöld-fehér csapat dolgát, de az utolsó kör eredményétől függetlenül biztosították helyüket a felsőházban.

A zárófordulóban a TRSE ellen bizonyíthattak Zoltán Annáék, akiket ősszel, november végén, hazai környezetben 3-0 arányban sikerült kétvállra fektetni. Ezúttal csak az volt a kérdés, hogy egyik kulcsjátékosának hiánya mennyire okoz gondot a vendégeknek. Szerencsére a forgatókönyv nem változott és a szombathelyi lányok remek teljesítménnyel vették az akadályokat.

Már az első szett során sokkal pontosabban, koncentráltabban játszottak, mint a fővárosi riválisuk, akik csak elvétve tudták hibára kényszeríteni a Haladás együttesét. Jól mutatja a találkozó képét, hogy csak az utolsó szett során sikerült megszorongatni a vendégeket, de ezúttal csak megnehezíteni tudta a vasi csapat dolgát a TRSE.

TRSE – Haladás VSE 0-3 (13, 20, 22)

Haladás: Katona V., Fatér J., Csóka L., Zoltán A., Héjj L., Takács B., Németh N., Németh B., Sajben L., Horváth B., Varga Á., Blázsovics D.
Libero: Kiss D.
Vezetőedző: Dr. Mucsi Péter
Másodedző: Antonio Mircea Petre

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!