Alig három nappal az amatőr bajnokit követően ismét mérkőzés várt a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület női kosarasaira. Ezúttal MEFOB találkozó várt a vasi hölgyekre, az ellenfél pedig a jó erőkből álló UNI Győr SZESE volt. A legnagyobb kérdés az volt, hogy vajon melyik arcát mutatja a szombathelyi alakulat, amely jó védekezéssel képes bárkit legyőzni.

Az első percekben felváltva estek a kosarak, próbáltak fogást találni egymáson a csapatok. A játékrész közepére viszont a vendégek repesztettek egy 7-0-át, amivel gyorsan megléptek. Kollerics Barnabár időkéréssel tett rendet a fejekbe és Mezősi duplájával, valamint Preisinger triplájával a játékrész utolsó percében a fordítás is sikerült a SzoESE együttesének.

Kiegyensúlyozottá vált a találkozó, egyik csapat sem engedte meglógni a másikat. Ennek megfelelően hol az egyik, hol a másik fél volt lépéselőnyben. A nagyszünetben 32-32 állt az eredményjelzőn, nem dőlt el tehát semmi húsz percnyi játék után. A pihenő a hazaiaknak tett jót, mert motiváltabban léptek pályára, ami leginkább a védekezésben mutatkozott meg.

Remekül szorították ki a palánk közeléből a vendégek magas embereit, a győrieknek pedig a távoli dobások nem jöttek be, így az utolsó felvonás kezdetére öt pontos volt a vasi alakulat előnye. Hatalmas csatát ígért az utolsó felvonás is és nem kellett csalatkozni, mert mindkét csapat mindent beleadott, hogy megszerezze a hőn áhított győzelmet.

Preisinger mellett Balogh is nagy kedvvel játszott, valamint pontosan tüzelt, ezzel megőrizte vezetését a SzoESE. Az utolsó percre aztán egyetlen pontra megközelítette ellenfelét a Győr. A kritikus pillanatban aztán Preisinger állt csapata élére és 2+1-es akcióval tett pontot a találkozó végére. Ezzel a győzelemmel megfosztotta veretlenségtől a Győrt a SzoESE és fellépett a tabella negyedik helyére.

SzoESE – UNI Győr SZESE 61-57 (15-13, 17-19, 15-10, 14-15)

SzoESE: Preisinger B. 16/9, Jakubovics D. 9, Püspöki L. 7/3, Balogh V. 15/3, Sándor A. -.
Csere: Mezősi A. 8/3, Plózer P. 6.
Vezetőedző: Kollerics Barnabás

Az UNI Győr SZESE legeredményesebb játékosa: Horváth D. 10/6.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!