A világelső Novak Djokovic saját rekordját tovább javítva kilencedszer nyerte meg a férfi egyes küzdelmeit a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon (AO), mivel a vasárnapi döntőben három szettben legyőzte az orosz Danyiil Medvegyevet.
A 33 éves Djokovic eddigi hat melbourne-i meccsén összesen öt szettet vesztett, és többször is panaszkodott hasfalhúzódására, de az utóbbi két találkozóján már újra csúcsformában játszott. A fináléig 100 ászt ütött – vélhetően edzője, a volt szervakirály Goran Ivanisevic hatására -, valamint 1005 percet töltött a pályán, mindkét adat egyéni csúcsa az AO-n. A 28. döntőjében 18. Grand Slam-serlegét elnyerő belgrádi teniszező pazar statisztikákkal büszkélkedhet az Australian Openen, ahol az elődöntőkben és döntőkben 17/0 volt a győzelmi mérlege. Ráadásul annak a tudatában léphetett pályára, hogy biztosan megdönti márciusban Roger Federer rekordját a férfi tenisz-világranglista élén, amikor 311. hete vezeti majd az ATP-rangsort.
A 25 éves moszkvai ellenfél a 2019-es US Open után második GS-fináléjára készült – New Yorkban öt szettben kapott ki Rafael Nadaltól -, és önbizalmát növelhette, hogy sorozatban 20 győztes mérkőzésnél tartott, melyekből 12-t top 10-es ellenfelekkel szemben nyert meg. Az idei AO-n emellett mindössze két szettet vesztett.
Ami a két finalista egymás elleni mérlegét illeti, Djokovic 2017 óta 4-3-ra vezetett párharcukban, ugyanakkor az utóbbi négy összecsapásukon háromszor Danyiil Szergejevics Medvegyev nyert.
A nyolcadik csata – amelyre a koronavírus-járvány miatt csak 7500 nézőt engedtek be – Djokovic 101. ászával indult és a brékjével folytatódott (3:0), az ellenfél az első három gémben összesen három pontot nyert. Az orosz magára talált, visszabrékelt, és kiegyenlített lett a meccs, amelyben szép számmal akadtak 20 ütéses labdamenetek is. Medvegyev 5:6-nál ismét elbukta a szerváját, ami már a szettjébe került.
A kihívó a folytatásban a vártnál kisebb ellenállást fejtett ki, háromszor is elvesztette az adogatását, 2:5-nél dühében az ütőjét is összetörte. Az orosz kétszettes hátrányban már erőtlenebbül és több hibával küzdött, így ezúttal nem volt esélye arra a bravúrra, amelyet a 2019-es US Open-fináléban bemutatott, amikor két elbukott játszma után egyenlíteni tudott Rafael Nadal ellen. A szerb sztár sorozatban harmadszor ünnepelhetett a Rod Laver Arenában, és az utóbbi tíz GS-versenyből hatodszor nem talált legyőzőre.
A 82. tornagyőzelmét begyűjtő Djokovic pályafutása 18. Grand Slam-trófeája – a Norman Brookes Challenge Kupa – mellé 2,75 millió ausztrál dollárt (619 millió forint) kapott. A GS-diadalok számában csak az egyaránt 20-nál tartó Nadal és Federer áll előtte.

Eredmény, férfi döntő:
———————–
Novak Djokovic (szerb, 1.)-Danyiil Medvegyev (orosz, 4.) 7:5, 6:2, 6:2

Az elmúlt tíz év döntői:
————————
2010: Roger Federer (svájci)-Andy Murray (brit) 6:3, 6:4, 7:6 (13-11)
2011: Novak Djokovic (szerb)-Andy Murray (brit) 6:4, 6:2, 6:3
2012: Djokovic-Rafael Nadal (spanyol) 5:7, 6:4, 6:2, 6:7 (5-7), 7:5
2013: Djokovic-Murray 6:7 (2-7), 7:6 (7-3), 6:3, 6:2
2014: Stan Wawrinka (svájci)-Nadal 6:3, 6:2, 3:6, 6:3
2015: Djokovic-Murray 7:6 (7-5), 6:7 (4-7), 6:3, 6:0
2016: Djokovic-Murray 6:1, 7:5, 7:6 (7-3)
2017: Roger Federer (svájci)-Nadal 6:4, 3:6, 6:1, 3:6, 6:3
2018: Federer-Marin Cilic (horvát) 6:2, 6:7 (5:7), 6:3, 3:6, 6:1
2019: Djokovic-Nadal 6:3, 6:2, 6:3
2020: Djokovic-Dominic Thiem (osztrák) 6:4, 4:6, 2:6, 6:3, 6:4
2021: Djokovic-Danyiil Medvegyev (orosz) 7:5, 6:2, 6:2

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!