Las Vegasban rendezték meg szombat éjszaka a WBC nagypehelysúlyú világbajnoki címmérkőzést. A bajnok Miguel Berchelt kihívója a korábbi WBO pehelysúlyú világelsője Oscar Valdez csapott össze az MGM Grand hotel buborékjában. A mexikói házirangadój aigazi csemegének ígérkezett és nem is kellett csalódnia a szurkolóknak. Valdez az első pillanattól kezdve nagy tempót diktált, többször is döntő pillanatokban, fontos ütésekkel jelezte a bajnoknak, hogy komolyak a szándékai. Bercheltre még rá is kellett számolnia a mérkőzést vezető bírójának, majd a hatodik menettől már Ő is elkapta a fonalat. Ez azonban csak átmenetileg sikerült a címvédőnek, mert a nyolcadik menettől ismét Valdez irányított. Ráadásul a 9. menetben Berchelt már padlót is fogott és már csak az volt kérdés, hogy mikor ér véget a találkozó. Nem kellett sokat várni, mert a 10. körben aztán egy brutális balost eresztett meg Valdez, amivel kiütötte ellenfelét.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!