Vasárnap kora délután lépett pályára a Szombathelyi Haladás a Merkantil Bank Liga 25. fordulójában. Az Ajka ellen győzni szeretett volna Mátyus János csapata, hogy megszilárdítsa helyét a középmezőny élén. Ehhez viszont a házigazdának is volt néhány szava, amely otthon minden csapatra veszélyes tud lenni. Izgalmas összecsapásra volt tehát kilátás, minden jel erre mutatott.

Ennek ellenére óvatosan kezdtek a csapatok, az ismerkedés jegyében teltek az első percek. Majd szép fokozatosan próbálta átvenni az irányítást a Haladás, igaz az ajkai támadók sem hagyták magukat. Sőt, az első igazán nagy akció végén a hazaiak örülhettek. Egy gyors ellentámadásnál Schimmert forgatták meg a bal szélen, a középreadásnál bizonytalankodtak a Hali védők, Csizmadia pedig köszönte szépen és 10 méterről a kapuba bombázott.

A bekapott gól kissé megfogta a Haladást, így csak néhány kósza akcióra futotta erejükből. Nem csoda, hogy a második félidő elején többet is cserélt Mátyus János, aki elégedetlen volt tanítványainak produkciójával. A térfélcserét követően sokkal aktívabb volt a vasi alakulat, ez pedig nemcsak a labdabirtoklásban, hanem kapura lövések számában is megmutatkozott.

Hiába azonban a több akció és a mezőnybeli munka, amivel kirukkoltak a vendégek, ezért nem jár pont egyetlen labdarúgó-mérkőzésen sem. Talán némi meglepetésre így az Ajka otthon tartotta a három bajnoki pontot és fellépett a 10. helyre. A szombathelyieknek pedig azért is fájó a vereség, mert így már csak a 8. pozícióban vannak és egyre jobban leszakadnak az élbolytól.

– Nagyszerűen kezdtük a mérkőzést, motiváltak, frissek voltunk és taktikailag is rendben voltunk, utána kaptunk egy gólt. Ezt követően visszaesett a teljesítményünk. A szünetben rendeztük a sorokat, második félidőben óriási energiákat mozgosítottunk annak érdekében, hogy gólt szerezzünk, de sajnos nem sikerült. Érdekes a futball, mert a tavaly őszi mérkőzésen ők futballoztak inkább és mi nyertünk, most mi futballoztunk és ők nyertek. Egy pontot feltételnül megérdemeltünk volna, de a futballban nincsen ha, ezért a következő mérkőzésen szeretnénk javítani. A gól hiányzott a játékunkból – értékelte a találkozót Mátyus János a csapat hivatalos honlapjának.

Ajka – Szombathelyi Haladás 1-0 (1-0)

Haladás: Verpecz – Schimmer (Németh Márió), Devecseri, Németh Milán (Debreceni), Bosnjak – Kiss B., Csilus, Holdampf, Kállai K. (Jancsó) – Dragóner, Doktorics Á. (Rácz F./Schuszter).
Vezetőedző: Mátyus János

Gólszerző: Csizmadia 20′

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!