Kisebb szünet után a legutóbbi hétvégén folytatódott a darts szezon. Ezúttal a Dreher Steel Hungarian Diamond Cup meghívásos erőpróbára várták az ország legjobb versenyzőit, amelyet már második alkalommal rendeztek meg. A kétnapos küzdelmen igazi nagyágyúk is részt vettek, így komoly fegyverténynek tűnt minden egyes győzelem. A szombathelyi színeket ezúttal ketten képviselték.

Budavári Zsombor mellett az egyesület elnöke és versenyzője, Csóka András ragadott nyilat. Az egyenes kiesési rendszerben megrendezett erőpróbán kiválóan szerepeltek a Szombathelyi Darts Club Sportegyesület sportolói. Bár Budavári Zsombor nem jutott tovább, de alaposan megizzasztotta Darányi “Szultán” Zoltánt, aki csak egy leggel tudott vasi riválisan felülkerekedni (5-4).

Csóka András viszont ihletett formában szárnyalt. Jagicza András (5-3) felett aratott sikerének titka a remek kiszállózás, valamint a kiegyenlített teljesímény volt. Ezt a formát sikerült átmentenie Nagy “Táncos” Csaba elleni párharcra is, így a legjobb nyolc között egy igazi nagyágyú várt rá. Székely “Penge” Pál neve pedig nem ismertlen a vasi és a nemzetközi sportbarátok körében.

A kiváló versenyző szombathelyi színekben (Pálos Tamással) párosban országos bajnoki címet szerzett, míg profiként több nagy erőpróbán vehetett részt külföldön. A rutinját pedig jól használta Székely Pál, aki végül 7-3 arányban győzte le vasi ellenfelét. A II. Dreher Steel Hungarian Diamonds Cupon végül Ihász Veronika és Kovács Patrik bizonyult a legjobbnak.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!