A koronavírus-járvány minden sportág képviselőinek megnehezíti, ez igaz a felkészülésre és természetesen a versenyek lebonyolítását illetően is. A szigorítások valamint az egészség megóvásának érdekében az ASK- Alpokalja Szabadidősport és Környezetvédő Egyesület merész lépésre szánra el magát és az idei terepfutó erőpróbát új köntösbe csomagolta a sportolók számára.

Ennek megfelelően a Metex’05 Vasi Terepfutó Sorozat 2021. évi első két futamát rendhagyó módon egyénileg és telefonos alkalmazással
teljesíthette mindenki, aki kedvet és erőt érzett magában ahhoz, hogy csatlakozzon a kihíváshoz. Ez pedig nemcsak a versenyzőknek, hanem a rendezvények szervezőinek is tartogatott nehézséget valamint újdonságot.

A változások egyébként az útvonalakat is érintette, ami a visszaigazolások alapján pozitív hatást ért el a résztvevők körében. Holott korábban éppen a jól bejáratott pályát részesítették előnyben a szervezők az újabb versenyek kiírásánál. Az újításoknak köszönhetően nagy sikert aratott a Karankó Kupa 21 km-es, vaalmint a PinkaExtrem 10 km-es futamain.

EZEN a linken pedig nemcsak a versenyekről kaphat további információkat, de képgalériát is megtekinthetnek az érdeklődők.

EREDMÉNYLISTA:

Karankó Kupa 5 km ifjúsági, nők: Héra Viktória
Karankó Kupa 5 km ifjúsági fiúk: Héra Szilárd
Karankó Kupa 5 km felnőtt nők: Nyári Cintia
Karankó Kupa 5 km felnőtt, férfiak: Horváth Szilárd (abszolút győztes)
Karankó Kupa 10 km ifjúsági, nők: Héra Viktória
Karankó Kupa 10 km felnőtt, nők: Takács Zsófia
Karankó Kupa 10 km senior, nők: Németh Beáta
Karankó Kupa 10 km ifjúsági, férfiak: Molnár Péter
Karankó Kupa 10 km felnőtt, férfiak: Balogh András
Karankó Kupa 10 km senior, férfiak: Devecseri Bálint (abszolút győztes)
Karankó Kupa 21 km felnőtt, nők: Kranauer Kitty
Karankó Kupa 21 km senior, nők: Németh Beáta
Karankó Kupa 21 km felnőtt, férfiak: Szalay Levente (abszolút győztes)
Karankó Kupa 21 km senior, férfiak: Buknicz Attila
Írottkő Csúcsfutás 884 ifjúsági, fiúk: Jacsev Fülöp
Írottkő Csúcsfutás 884 felnőtt nők: dr Márovics Anna
Írottkő Csúcsfutás 884 felnőtt férfiak: Bognár Zoltán (abszolút győztes)
Írottkő Csúcsfutás 884 senior nők: Juhász Júlia
Írottkő Csúcsfutás 884 senior férfiak: Pádár István
Pinka EXTREM 5Km ifjúsági, fiúk: Héra Olivér
Pinka EXTREM 5Km ifjúsági, lányok: Czóbel Diána
Pinka EXTREM 5Km felnőtt, férfi: dr. Czóbel Tamás
Pinka EXTREM 10Km ifjúsági, férfi: Jacsev Fülöp (abszolút győztes)
Pinka EXTREM 10Km felnőtt, férfi: Szalay Levente
Pinka EXTREM 10Km felnőtt, nők: dr.Márovics Anna (abszolút győztes)
Pinka EXTREM 10Km szenior, férfi: Paukovits Péter
Pinka EXTREM 10Km szenior, nők: Németh Beáta

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!