A visszafogott kezdésnek köszönhetően sokáig csak kereste régi, jó formáját a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület másodosztályú férfi kosárlabda-csapata. Egy huszáros hajrával, kilenc mérkőzést nyertek zsinórban Kéri Péter tanítványai, akik végül az alapszakaszt a harmadik helyen fejezhették be és ezzel a középszakaszt a legjobb négy között kezdhették meg.

A Pécs elleni rangadó több szempontból is fontos derbinek ígérkezett. Egyrészt a Baranya megyeiek sok borsot törtek a vasi kosarasok orra alá, másrészt egy esetleges SzoESE győzelemmel beérné a listavezető PTE-PEAC együttesét. A nagy tét a hazaiakat zavarta meg és a pontatlan dobások eredményeként csak a második percben született meg első kosaruk. Addigra viszont meglépett a Pécs.

Kéri Péter vezetőedző időkéréssel tett rendet a fejekben és a negyed végére ledolgozta hátrányát a vasi alakulat. Nagy volt a kapkodás mindkét félnél, így hol az egyik, hol a másik csapat állt jobban, de a szünet előtt elég volt egy apró meginás, máris büntetett a PTE-PEAC. A szünet jót tett a szombathelyi kosarasoknak, akik szívós védekezéssel rukkoltak ki.

Nemcsak a fordítás jött össze pár perc leforgása alatt, de magabiztos előnyre is sikerült szert tenniük. A vendégek kapkodtak és sok dobást rontottak, így tovább nőtt a különbség. A pécsi kosarasok a végén még próbáltak egy huszáros hajrát kivágni, de hiába. Remek második félidei teljesítményével nemcsak a mérkőzést nyerte meg a SzoESE, de holtversenyben listavezető helyen áll az NB II. nyugati csoportjában.

SzoESE – PTE-PEAC 73-61 (14-18, 16-14, 16-11, 27-18)

SzoESE: Horváth Cs. 12/3, Vicze 9/3, Mészáros 7, Kiss M. 3/3, Oroszi 13/3.
Csere: Schveighoffer 15, Sinkovits 14/6, Gundinger -, Bojkovszky -, Novák -.
Vezetőedző: Kéri Péter

PTE-PEAC legeredményesebb pontszerzői: Varga 12/6, Schuj 12/9.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!