Nagy rohanással kezdtek a csapatok, ami pontatlanságot hozott magával. Több tiszta dobóhelyzetet rontottak a csapatok, amikor a második perc közepén Takács Kristóf ziccerével megkezdődött a pontok gyűjtése. Hamar egyenlített a Falco és ahogy számítani lehetett rá, hatalmas csatát is hozott a mérkőzés. Mindkét együttes próbálta a saját játékát ellenfelére erőltetni, több-kevesebb sikerrel.

Keller egykori csapata ellen motiváltan kezdett, míg a Körmend támadásban elkövetett egy-két hibát, amit azonnal büntettek a szombathelyiek. Időkérés után rendezte sorait a Rába-parti alakulat, a sárga-feketék viszont ügyeltek arra, hogy nehezen megszerzett előnyük megmaradjon. Mócsán kosaraival aztán mínusz háromra zárkózott a Körmend, így Gasper Okorn is magához hívta tanítványait.

Keller és Váradi hatékony játékával meglódult ismét a Falco, míg a vendégek rendkívül pontatlanok voltak. Rengeteg eladott labdával és támadóhibával borzolták a kedélyeket. A szünet előtt újabb rohamot kezdett a szombathelyi együttes, a hatékonysággal nem is volt gond, így húsz percnyi játék után 11 pontos hazai előnnyel vonulhattak a csapatok az öltözőbe.

Bár a Körmend vezethette az első támadást a második félidőben, Keller szerezte az első duplát a térfélcserét követően. Rengeteg technikai hibát követtek el a vendégek, amit remekül használt ki a Falco, amely a palánk közeléből gyűjtögette pontjait. Constantinides ismét időkéréssel próbált rendet tenni a fejekben. Ez azonban csak átmeneti megoldásnak bizonyult, mert felzárkózott a Körmend, de a Falco ismét jó ütemmel váltott.

Bruinsma és Keller a palánk alól, míg Váradi a hárompontos vonal mögül tüzelt pontosan, ezzel 11-0-ás rohamot vágott ki a Falco. A piros-feketék még megpróbáltak javítani, de nagyon pontatlanul játszottak, egyedül Mócsán tudta partiban tartani az övéit. A hajrában viszont már csak a tisztes helytállás lehetett a célja a Körmendnek. Ezúttal sokkal simább forgatókönyvet hozott a vasi rangadó, megérdemelt Falco-győzelemmel.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Egis Körmend 95-79 (18-14, 25-18, 26-26, 26-21)

Falco: Váradi B. 15/3, Anderson 8, Kovács B. 2, Benke 11/6, Keller 21/3.
Csere: Barac 11, Bruinsma 19/9, Doktor 8/3, Dancsecs -.
Vezetőedző: Gasper Okorn

Körmend: Thames 7/3, Ireland 17/6, Takács K. 4, Simons 5/3, Taylor 14.
Csere: Mócsán 26/15, Ferencz 4/3, Tóth N. 2, Németh Á. -, Durázi -, Balogh -.
Vezetőedző: Antonis Constantinides

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!