Megbízott edzőként Nagy Péter segíti Babos Tímea, a legmagasabban jegyzett magyar női teniszező felkészülését. A 29 éves Nagy az M1 aktuális csatornának elmondta, tavaly novemberben kezdték a közös munkát, akkor még csak besegített, azonban miután március végén Babos és a francia Thomas Drouet útjai különváltak, úgy döntöttek, a füves pályás idény végéig megnézik, mennyire tudnak együtt dolgozni ezen a szinten. Hozzátette, mindkettejük életpályája hasonló, ahogyan a felfogásuk is a sportról, hisznek a kemény munkában.
Nagy Péter elmondta, a cél az, hogy minden egyes nap, minden mérkőzésen Babos ki tudja hozni magából a maximumot, hogy mentálisan végig ott legyen a pályán, és ha ezt hosszú távon tartani tudja, az mindenképpen előrelépést jelent. A világranglistán 108. Babos jelenleg a charlestoni viadalra készül, később salakon még Madridban és Rómában is indul a Roland Garros előtt, azután pedig egy rövid szünet után jön a füves pályás szezon és Wimbledon.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!