Március 23-27. között rendezték meg a 123. Felnőtt Úszó Országos Bajnokságot, a Duna Arénában a COVID-19 járvány óvintézkedései betartása mellett.

A Szombathelyi Sportiskola úszószakosztályát 5 fiatal lány, Davanzo Nicol, Gyűrűs Hanna, Horváth Lilla, Kalmár Alíz és Kalmár Laura képviselte. A lányok összesen 18 egyéni és 1 váltó számban álltak rajtkőre. Több versenyszámban is egyéni csúcsot döntöttek.
A csapat legnagyobb eredménye Kántor Alíz nevéhez fűződiött, Alíz 200 méteres női mellúszásban 2:29,23-as időeredményt ért el, ezzel országos bajnoki ezüstérmet szerzett, ami egyben a magyar válogatott csapatba kerülést is jelentette.

Az OB első napjára jó hangulatban indult útnak a csapat, a szombathelyiek vezetőedzője, Budavári István hiányában Tejes Péter irányításával küzdött az értékes helyezésekért. Ebéd után kezdődtek az előfutamok, a Tokiói Olimpia jegyében, ugyanis majd az ötkarikás játékok helyszínén is délelőtt lesznek a döntők, délután pedig az előfutamok.
Az első napon, 50 méteres női gyorsúszásban Laura és Lilla álltak rajtkőre, 100 méteres női hátúszásban Hanna, 200 méteres női pillangóúszásban Nicol és Lilla, 100 méteres női mellúszásban pedig Alíz startolt.

A 2017-es FINA Világbajnokság helyszínéhez Lilla és Alíz alkalmazkodtak a leggyorsabban és úsztak egyéni csúcsokat pillangón és mellen. Alízt a 100 méter női mellúszásban elért időeredménye a döntőbe kvalifikálta, míg Hanna 100 méter női hátúszásban elért időeredménye “B” döntőbe jutást eredményezett.

Másnap Alíz a 100 méteres női mellúszás döntőjében az 5. helyen végzett, egy kicsit elmaradva az előfutamokban úszott idejétől, Gyűrűs Hanna pedig a “B” döntőben 8. lett.
Második nap délutáni előfutamokban a csapat tagjai nem a főszámaikban álltak rajthoz. Egyedül Laura úszott a hozzá közelebbi számában 400 méter női gyorsúszásban, a többiek pedig 50 méter női pillangúszásban ismerkedtek tovább a képességükkel, a verseny hangulatával és a medencével. Sajnos egyik versenyszámban sem jutottak döntőbe, így a haramadik nap reggelén pihenhetett a csapat, ami nem is ártott, hiszen délután rendezték a 200 méter női mellúszás előfutamait, amiben Alíz érintett volt a főszámaként, valamint délután került sor a 100 méter női gyorsúszásra amelyben Laura és Lilla vett részt.
Alíz fantasztikusat repesztett: 2:29.23-as idejével másodikként kvalifikálta magát a döntőbe, de ami ennél is örömtelibb, hogy az EB-ért folytatott helyekért való küzdelemben ez a 3. legjobb időeredmény Magyarországon, mivel a rendező ország 4 versenyzőt indíthat az Európa Bajnokságon. Ezért Alíz is jó eséllyel válogatott kerettagnak számított már az előfutam után. Persze még hátra volt egy döntő… 100 méter női gyorsúszásban Laura talán testvére sikerén felbúzdulva hatalmas egyéni csúcsot úszott és épp hogy nem törte át az egyperces határt, de Lilla is folytatta kiváló teljesítményét és Ő is egy erős úszással örvendeztetett meg mindenkit.

A harmadik napon a döntőkben Alíz volt egyedül érintett. A szombathelyiek két dologban bízhattak: egyrészt, hogy nem úszik kettővel több versenyző – aki még mögötte van – jobb időt, mint az előző napon elért időeredménye, és hogy érmes lesz. Nos, mondhatni Alíz nem bízta a véletlenre a döntő kimenetelét, hiszen Kalmár Alíz MAGYAR BAJNOKI EZÜSTÉRMES lett a Szombathelyi Sportiskola úszószakosztály színeiben, és ezálltal biztosította helyét az Európa-bajnokságon!

GRATULÁLUNK a versenyzőnek, és az edzői csapatnak! Ebben a nehéz időszakban, mindegyik edző (Budavári István, Tejes Péter, Szabó Tamás, Fülöp Xénia, Benkő Dóra, Kassai Gergely) kivette a részét a versenyzők felkészítésében.

Az utolsó délutánra, már felszabadult az egész csapat, hiszen sikerült elérni, amire titkon készültünk. Szinte kivétel nélkül mindenki túlszárnyalta magát: Lilla és Laura hatalmas
• 50 méter női pillangóúszás előfutam: 32. Davanzo Nicol 0:29,37, 41. Gyűrűs Hanna 0:30,01, 47. Horváth Lilla 0:30,25.

3. nap eredmények: 200 méter női mellúszás előfutam: 2. Kalmár Alíz 2:29,23 (50m: 0:33,69 100m: 1:11,62 150m: 1:50,42). “A” döntőbe jutott, EB kvalifikációs idő, Olimpiai B szint!
• 100 méter női gyorsúszás előfutam: 40. Kalmár Laura 1:00,30 (50m: 0:29,39), 41. Horváth Lilla Mária 1:00,42 (50m: 0:29,01).

4. nap eredmények: 200 méter női mellúszás Döntő: MAGYAR BAJNOKI EZÜSTÉRMES: Kalmár Alíz 2002 Szombathelyi SK SI 2:31,49 (50m: 0:34,05 100m: 1:12,63 150m: 1:51,93).
• 200 méter női gyorsúszás előfutam: 26. Horváth Lilla Mária 2:08,75 (50m: 0:30,06 100m: 1:02,80 150m: 1:35,84), 37. Kalmár Laura 2:11,66 (50m: 0:30,37 100m: 1:04,05 150m: 1:38,05).
• 50 méter női mellúszás előfutam: 6. Kalmár Alíz 0:32,72 “A” döntőbe jutott
• 50 méter női hátúszás előftuam: 16. Gyűrűs Hanna 0:30,97 “B” döntőbe jutott
• 100 méter női pillangóúszás előfutam: 23. Davanzo Nicol 1:04,81 (50m: 0:29,94)
• 4×100 méter női vegyesváltó előftuam: 11. Szombathelyi SK SI 4:25,85
1:08,17 ( 1:08,17) Gyűrűs Hanna 2004 (50m 0:33,14), 2:19,27 ( 1:11,10) Kalmár Alíz 2002, 3:24,80 ( 1:05,53) Davanzo Nicol 2005, 4:25,85 ( 1:01,05) Kalmár Laura 2002

5. nap eredmények: 50 méter női mellúszás Döntő: 5. Kalmár Alíz 0:32,59
• 50 méter női hátúszás “B” döntő: 8. Gyűrűs Hanna 0:31,02 (összetettben 16. hely)

A teljes jegyzőkönyv a muszuszoranglista.hu oldalon található.

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!