A körzeti labdarúgó bajnokságokban is lezajlott egy újabb játéknap a hétvégén, gólokból és izgalmakból pedig ismét nem volt hiány. 

Jegyzőkönyvek, tabella

Az éllovasok nem hibáztak: könnyedén nyert hazai pályán a Telekes, míg a Bucsu és a Torony idegenben szerzett 3 pontot. Szintén otthonától távol sikerült begyűjtenie a bajnoki pontokat a Nárai együttesének, akik Perenyében arattak fölényes sikert. A találkozóról fotókat is hoztunk olvasóinknak.

Jegyzőkönyvek, tabella

Fordulatos, gól gazdag meccset játszott egymással az Oszkó és a Magyarszecsőd gárdája, végül utóbbi jött ki győztesen a parázs hangulatú összecsapásból. A szalafői csapat továbbra is magabiztosan vezeti a körmendi régió küzdelmeit. 8 gólos döntetlent hozott a Pankasz gasztonyi vendégjátéka, a csapatok igazán kitettek magukért.

Jegyzőkönyvek, tabella

Nem született döntetlen a hétvége során a sárvári térségben, ami ennél is jobb, hogy minden pályán született legalább 3 gól, így a szemfüles természetjárók láthattak pár szép megoldást, ha éppen a mérkőzések helyszínének környékén sétálgattak. Rangadót nyert a listavezető Szergény, akik az Ostffyasszonyfa otthonából távoztak 3 ponttal. Könnyedén győzött hazai pályán a Simaság és a Boba is, előbbi a Nemeskocsot, utóbbi a Rábasömjént verte.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!