Öt nap alatt három találkozó várt a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület női kosarasaira, akik vasárnap rangadót játszottak. A tabella ötödik helyén álló Törekvés SE látogatott az ezüstérmes pozíciót elfoglaló SzoESE otthonába. Kollerics Barnabás másodedző egyértelműen meghatározta a célt: “mindenképpen nyerni szeretnénk”! Sikerült ezt megvalósítani, de nehezebb feladat volt, mint elsőre hitte volna bárki.

Bár a hazaiak irányították a mérkőzést, apró pici hibákkal rendre helyzetbe hozták riválisukat. Püspöki és Szabó-Haklits pontjaival lépett meg a SzoESE, de elég volt egy-két figyelmetlenség – eladott labda, rossz védekezés – és azonnal felzárkózott a Törekvés SE. A vendégek rendkívül masszív csapatként hozták, ami elvárható tőlük.

Szabó László időkéréssel és cserével próbálta felrázni tanítványait, de a pénteki derbi miatt meglehetősen fásultak voltak a lányok. A szünet után 0-4-gyel kezdett a szombathelyi együttes, ekkor ismét magához hívta játékosait a tréner, ez pedig a mérkőzés sorsfordító pillanata volt. A legendás SzoESE védekezés ellenszerét nem találta meg a Törekvés SE.

Ráadásul egyre inkább fáradt a vendég alakulat, ennek eredményeként pedig növelte előnyét a házigazda. Az utolsó negyedben aztán új taktikai elemeket gyakorolhatott a SzoESE, valamint pihentette Szabó László a kulcsjátékosokat a szoros menetrend miatt. Amatőr bajnokin legközelebb Szegeden lépnek pályára a vasi lányok, akkor is győzelmi kényszerben…

SzoESE – Törekvés SE 91-72 (25-24, 23-20, 27-11, 16-17)

SzoESE: Kovács G. 15/6, Püspöki L. 10/3, Szabó-Haklits Zs. 20/12, Balogh V. 19/3, Plózer P. 20.
Csere: Mezősi A. 3, Koltay D. 3/3, Sándor A. 1.
Vezetőedző: Szabó László
Másodedző: Kollerics Barnabás

Törekvés SE legeredményesebb játékosai: Egri 22, Darázsi 13/9.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!