Eredményes menetelésben volt a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület, amely azonos vereséggel állt a tabellán a fordulót megelőzően, mint a listavezető TFSE-MTK csapata. Szabó László tanítványai a hétvégén Szegedre látogattak, az előjelek viszont nem voltak kedvezőek. Hiába volt a keret tagja a sérüléséből visszatérő Preisinger, Szabó-Haklits Zsuzsa és Mezősi Anna viszont nem állhatott rendelkezésre.

Emiatt szokatlan összetételben lépett pályára a SzoESE és a feldobás után sokáig csak kereste saját játékát. Támadásban és védekezésben is rendkívül pontatlanok voltak Püspökiék, hiába kért időt a vendégek mestere, nagy előnyre tettek szert a szegedi lányok. A folytatásban aztán rendezte sorait a vasi alakulat és főleg a védekezés terén javultak fel.

A kemény letámadás meghozta az eredményét és ezzel párhuzamosan a pontgyártás terén is előreléptek a vendégek. A nagyszünetben már a SzoESE vezetett, de a pihenő megtörte a vasi együttes lendületét. Kovács Gina ezúttal is eredményesen játszott, de csapatszinten csak 32 százalék pontossággal tüzelt a vendég alakulat, amit viszont a Szeged használt ki.

A szűk kispad és rotációs lehetőség mellett az utolsó negyedben már a faultproblémák is komoly gondot okozott. Ennek eredményeként a SzoESE elszenvedte negyedik vereségét, de tabellán elfoglalt második helyezése így sem forgott veszélyben. A következő fordulóban nagy szükség lesz a jó játékra, hiszen egy közvetlen rivális, a DVTK otthonába látogatnak a szombathelyi lányok.

Szegedi KE – SzoESE 71-63 (24-10, 8-27, 22-15, 17-11)

SzoESE: Kovács G. 28/15, Püspöki L. 11/3, Balogh V. 8, Sándor A. 5, Plózer P. 3.
Csere: Koltay D. 5/3, Dervalics A. 3/3, Preisinger B. -.
Vezetőedző: Szabó László
Másodedző: Kollerics Barnabás

A Szegedi KE legeredményesebb játékosai: Perényi L. 21/15, Horváth G. 17/3, Földi A. 12, Váradi N. 12.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!