Egy hét leforgása alatt három bajnoki mérkőzés vár Juan Ramon Calvo Rodriguez együttesére, amely pénteken, a Haladás Sportkomplexumban a DEAC együttesé fogadta. Nem ígérkezett könnyű feladatnak a találkozó, hiszen több kulcsjátékos sérülés és eltiltás miatt nem léphetett pályára. Ennek azonban nyoma nem nagyon látszott a csapat teljesítményén.

Már a kezdést követően támadólag lépett fel a Hali és a második percben, az első támadásukból a vezetést is megszerezték. Kovács Máté ment el a szélen, éles szögből leadott lövése egy védőt érintve kötött ki a hálóban. Egyetlen minutummal később szinte lemásolta csapattársa találatát Gerencsér Antal, ezzel már kettővel ment a vasi alakulat.

Támadásban maradtak a hazaiak és Dróth, Hajmási és Sipos révén komoly helyzeteket jegyeztek, de a semmiből szépített a DEAC. Az addig helyzetig sem igazán jutó vendégek egy védelmi megingást használtak ki és vette át ezt követően az irányítást is. Gyimesi védéseivel tartotta pariban a Haladást, de a szünet után már Ő is tehetetlen volt Szentes-Bíró kísérleténél.

Gyorsan rendezte sorait a házigazda és egy formás pontrúgás végén Henrique Diniz tesztelte eredményesen a háló szakítószilárdságát – bődületesen nagy gólt szerzett. A félidő közepén Dróth is megvillant, és egy szemfüles sarkazással növelte ismét kettőre a vasi futsalcsapat előnyét. Ezután már a DEAC volt lépéskényszerben és ennek megfelelően támadott is.

Vészkapus megoldást is bevetettek a vendégek, de hiába, mert a Hali retesze jól zárt és nagyon értékes győzelmet szereztek. A három pont értékét növeli az a tény, hogy pénteken a Berettyóújfalu hazai környezetben 2-2-re végzett a Kecskemét ellen. Ennek köszönhetően pedig négy pontra növelte előnyét a listavezető szombathelyi együttes.

Haladás VSE – DEAC 4-2 (2-1)

Haladás VSE: Gyimesi M. – Kovács M., Hajmási M., Gerencsér A., Henrique Diniz
Csere: Homlok L. – Nagy K., Horváth P., Sipos G., V. Bartha D., Vas Á., Szakasics B., Vidák B.
Vezetőedző: Juan Ramon Calvo Rodriguez

Gólszerző: Kántor Tamás (2., 3. – mindkettő öngól), Henrique Diniz (25.), Faragó L. (30. – öngól) illetve Tóth A. (17.), Szentes-Bíró T. (22.)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!