A Merkantil Bank Liga NB II. 36. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Debreceni EAC együttesét fogadja.

A haladas.hu előzeteséből kiderül, hogy a Hali két kellemetlen – kieső-jelöltek elleni – vereség után fogadja a sereghajtó debrecenieket. A Haladás az elmúlt hétvégén hazai pályán 1-0-ra kikapott a Csákvártól, majd szerdán ugyanilyen arányban maradt alul Szentlőrincen.

A mai ellenfél, a Debreceni EAC már kiesett az NB II-ből, ennek ellenére a szerdai fordulóban 3-0-ra legyőzte a Kaposvárt. A korábbi kiváló futballista, Sándor Tamás együttese a DVSC fiataljaira épül, de a fekete-fehéreknél futballozik a korábbi Loki-csatár, Ibrahima Sidibe és például az FTC-ben szereplő Sigér Dávid testvére, Ákos is. Ősszel a Haladás 1-0-ra nyert Debrecenben.

A klub hivatalos honlapjának Mátyus János vezetőedző mondta el várakozásait.

– Amióta Szombathelyen dolgozom, talán egyszer fordult elő, hogy egymás után két vereséget szenvedtünk. Sajnos most ismét átéltük ezt az érzést. Esetünkben egyik ellenfelünk ellen sem beszélhetünk kötelező győzelemről, de vasárnap olyan mérkőzés következik, amelyen nincs apel­láta: mindenképpen nyerni kell. Ősszel szoros meccsen győztünk, most sem számítok könnyű találkozóra. Fontos lesz, hogy hátul és elöl is határozottak legyünk, és minél több helyzetet alakítsunk ki, ezeket pedig lőjük is be. Habár a meccseken szinte mindig mi dominálunk, de ha nem nyerünk, ez semmit sem számít – legfontosabb tehát, hogy behúzzuk a három pontot. Hétről hétre félig sérülten, összedrótozva futballoznak játékosaink, de most nincs kifogás, nyerni kell. Korábban is hangsúlyoztam már: nagyon fontos, hogy a szurkolóink visszatérjenek a lelátókra, ezért is örülök, hogy vasárnap már velünk lehetnek. Ez óriási dolog, a játékosok már régóta várnak arra, hogy drukkereink előtt futballozhassanak. Biztos vagyok benne, hogy ha a szezonban nézők előtt játszhattunk volna, több pontunk lenne, mint ahogy hiszem, a DEAC elleni meccsen is sokat segítenek – nyilatkozta a Haladás mestere.

Devecseri Szilárd és Tóth Dávid továbbra is hiányozni fog sérülés miatt, Bosnjak Predrag sérülten játszott Szentlőrincen, Schimmer Szabolcs szintén nem volt teljesen egészséges, a csapatkapitány játékát nem is kockáztatták meg szerdán, Mocsi Attila pedig törött orral játszott. Szóval van probléma elég, a kezdőcsapat összeállítása ezúttal sem lesz egyszerű feladat.

A Haladás – DEAC meccset ez alkalommal is mi közvetítjük élőben. 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!