Kiváló szezont futott a Haladás VSE II. számú csapata, amely az alapszakaszt sokáig vezette, végül a második helyen végzett. A felső-házi rájátszásnak viszont már felforgatott összeállítással vágott neki a vasi együttes, hiszen sérülések, betegségek is tizedelik a keretet és több fiatal az első csapattal dolgozik, ahol hasonló problémák nehezítik a felkészülést.

Hétfőn, késő este – az élvonalbeli alakulathoz hasonlóan – pályára lépett Sziffer András által edzett fiatalok is. Az Újpest ellen 16-18 éves, korosztályos játékosoknak kellett felvenni a ritmust az élvonalba igyekvő fővárosiakkal szemben. Az előzetes várakozással ellentétben nem riadt meg a vasi alakulat a lila-fehérektől és már a 3. percben sikerült a vezetést megszereznük.

Ezután rendezte sorait az Újpest és az első félidőő közepétől a kezdeményezést is átvette. Jól zárt a vendég védelem, de Szűcs, majd Czermann révén sikerült fordítania az esélyesebb hazaiaknak. A második félidőben pedig tovább növelte a különbséget az Újpest. A szombathelyiek viszont dicséretet érdemelnek, mert nem tettek le a támadások vezetéséről sem.

A hajrában Horváth Félix révén szépített a Haladás II., majd a kegyelemdöfést a 37. percben Huszty adta meg, aki beállította a 8-2-es végeredményt. A vereség dacára nincs oka szégyenkeznie a fiatal futsalosokkal felálló vasi együttesnek, amely jelenleg az ötödik helyet foglalja el a másodosztály nyugati csoportjának felső-házi tabelláján.

Újpest – Haladás VSE II. 8-2 (3-1)

Haladás: Homlok L. – Mézer V., Knizs O., Horváth F., Németh B. Csere: Kiss P., Lökkös G., Francsics F.
Vezetőedző: Sziffer András.

Gólszerző: Szűcs A. (8.), Czerman (10., 28., 28.) Huszty (18., 37.) Hujber G. (29.), Genczler K. (35.) illetve Knizs O. (3.), Horváth F. (34.)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!