Az elődöntő első csatájáról ITT tudósítottunk, ma pedig már jön a második összecsapás.

A meccs előtt a szombathelyi mester, Gasper Okorn fogalmazta meg várakozásait.

– A szegediek nem véletlenül vannak a legjobb 4 között, egy masszív erős csapat, akik az egész bajnokság során azt bizonyították, hogy nem szabad őket leírni. Eddig egy győzelmet szereztünk meg, de még kell 2, hogy a döntőbe jussunk. A szombati meccs már a múlt, abból nem indulhatunk ki, a szegediek otthon igen erősek és biztos vagyok benne, nem fogják könnyen adni a keddi meccset. Agresszív, gyors kosárlabdát várok a csapattól – olvasható a Falco KC közösségi oldalán.

A Falco fiatal játékosa, Doktor Péter a hazai első csatánál nehezebb meccsre számít.

– A kellő agresszivitás, a támadó lepattanók megszerzése és a szegedi kulcsjátékosok elleni jó védekezés is kulcsfontosságú lesz – fogalmazott a tehetséges hátvéd.

 

A szegediek honlapján, az szte-szedeak.hu-n a legendás, a sárga-feketékkel magyar bajnok edző, Srecko Sekulovic latolgatta az esélyeket.

– A Falco az első mérkőzésen szinte hiba nélkül játszott. Egy picit görcsösek voltunk, és túlságosan tiszteltük az ellenfelünket. Mi nem tudtunk annyi gyors támadást vezetni, mint a Falco, és a távoli dobásaink sem ültek, gyengén dobtunk kintről. Bár voltak szoros pillanatok, mentálisan nem volt bennünk annyi erős, hogy fordítsunk, Szombathelyen nagyon nehéz nyerni. Fontos, hogy ez a csapat Govens kivételével nem játszott még elődöntőt. Láttam a játékosokon, hogy nagyon akarnak, ezzel nem volt gond. A kritikus pillanatokban jobban kell koncentrálnunk. Meg szeretnénk védeni a hazai pályánkat – mondta a meccs előtt Srecko Sekulovic, csapatunk vezetőedzője, akivel kapcsolatban eldőlt, hogy a következő szezonban is ő ül majd a Naturtex-SZTE-Szedeák kispadján.

Szegeden 18 órakor dobják fel a labdát. 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!