A középszakaszt követően folytatódott az NB II. nyugati csoportjának rájátszása. Hétfő este, hazai környezetben lépett pályára a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület, amely a Soproni Tigrisek ellen bizonyíthattak az elődöntő első mérkőzésén. Az összecsapásnak esélyese a vasi alakulat volt, de a vendégek a szezon során több csapatot megtréfáltak, így komolyan kellett venni őket.

Tisztában volt ezzel Kéri Péter vezetőedző is, aki alaposan felkészítette tanítványait. Nagy irammal kezdte a derbit a SzoESE és főleg támadás terén alkottak nagyot az első negyedben. Kiss vezérletével 11-2-es rohammal indított a szombathelyi, érthető volt, hogy időt kért a vendégek mestere. Ezután rendezték soraikat a Tigrisek, de tartotta előnyét a házigazda.

A folytatásban kiegyensúlyozottá vált a játék, hol az egyik, hol a másik csapat kapta el hosszabb-rövidebb időszakra a fonalat. Érdemben viszont nem változott a különbség a felek között, így húsz percnyi játékot követően 48-40 állt az eredményjelzőn. A szünet jót tett a hazai kosarasoknak és ismét feljavult a támadójátékuk, de védekezésben is előreléptek.

Mészáros ponterős játékával nyílt az olló és a SzoESE gyorsan növelte előnyét. Gundinder triplájával már a “huszas” különbséget ostromolta a vasi alakulat, amire jött is egy vendég időkérés. Hiába, mert a második félidőben nyújtott parádés játékával megnyerte a találkozót a SzoESE és lépéselőnyből várhatja a soproni összecsapást.

SzoESE – Soproni Tigrisek 91-69 (28-19, 20-21, 23-11, 20-18)

SzoESE: Horváth 11/3, Kiss M. 6, Mészáros M. 27/15, Novák M. 5/3, Oroszi V. 18/12.
Csere: Vicze K. 11/6, Gundinger S. 9/3, Bojkovszky B. 4, Monek M. -, Frisnyák D. -, Németh M. -.
Vezetőedző: Kéri Péter

A Soproni Tigrisek legeredményesebb játékosai: Erdősi 25/15, Panta 16.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!