Egykor elképzelhetetlen volt, hogy nélkülük kelljen megrendezni egyetlen mérkőzést is. A legtöbb csapat számára egy zárt kapus találkozó felért egy vereséggel, pontvesztéssel, hiszen mindenhol értük játszanak a profi sportolók. Az elmúlt hetek, hónapok bebizonyították, hogy lehet, sőt kell is fordulókat rendezni minden sportágban, de valami megváltozott…

Nézők, szurkolók távollétében mintha nem is ugyanaz a csapat lenne a pályán. Kosárlabdában 10-15 pontelőnyt is jelent a Falco vagy épp Körmend számára a tömött lelátók, de a Szombathelyi Haladás labdarúgóit is űzik, hajtják a lelátóról. Úgy tűnik, hogy véget ért az ínséges időszak és a magyar kormány döntésének értelmében szigorú egészségügyi előírások mellett visszatérhettek a pálya szélére a szurkolók.

A védettségi kártya tulajdonosai közül jópáran kilátogattak a hétvégén a sporteseményekre. Érdemes megemlíteni, hogy nemcsak a legmagasabb osztályban érdekelt együttesek találkozóira voltak kíváncsiak a nézők, hanem az amatőr, Mennyei Megyei is szép számmal csábította a szurkolókat.

És nem lesz másként ezen a hétvégén sem, hiszen a Falco, a Hungast-SZKKA és a Szombathelyi Haladás is hazai pályán szerepel majd.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!