A 81 kilogrammos Ungvári Attila aranyérmet nyert csütörtökön a cselgáncsozók kazanyi Grand Slam-viadalán, ezzel újabb nagy lépést tett az olimpiai kvótaszerzés felé.

    A ceglédi versenyző a viadal eredményközlője alapján az Ázsia-bajnok kazah Didar Hamza ellen vazarival nyert, majd az Ázsia-bajnoki ezüstérmes dél-koreai Li Mun Dzsint a harmadik intést követően leléptették vele szemben. A folytatásban a svéd Robin Pacek ellen aranypontig tartó hosszabbításban harcolta ki a továbbjutást Ungvári, aki a negyeddöntőben a Puerto Ricó-i kontinensbajnok Adrian Gandiát is hosszabbításban, ipponnal verte.
Az Európa-bajnoki bronzérmes, a ranglistán olimpiai kvótát érő helyen álló magyar cselgáncsozó az elődöntőben az azeri Murad Fatijevnél is ipponnal bizonyult jobbnak, végül a döntőben az orosz Alan Kubecovval találkozott, és vazarival kerekedett fölé.
A judoinfo.hu szakportál beszámolója szerint a siker szinte bizonyosan olimpiai indulást ér Ungvári számára, mivel hat “befutó helyen” álló riválisát is megelőzte, így az utolsó kvalifikációs eseményen, a június 6-án kezdődő budapesti világbajnokságon csak extrém esetben vehetik el tőle a tokiói indulás jogát. Ráadásul azzal, hogy a ceglédi sportoló “direkt kvótát” szerez, a kontinentális szabadkártya átszáll Cirjenics Miklósra, aki azonban egy jó szerepléssel akár már pénteken Kazanyban beléphet a direkt kvótások közé.
Csütörtökön Gercsák Szabina volt még magyarként érdekelt. A diósgyőriek cselgáncsozója a 70 kilogrammosok mezőnyében csoportjában a dél-afrikai Anastasiya-Alexandra Nenova elleni győzelemmel kezdett, majd a folytatásban kikapott a svéd Anna Bernholmtól.
A magyarok közül még a riói olimpikon Cirjenics (100 kg) vesz részt a kazanyi viadalon.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!