Vannak olyan sportrelikviák, amelyek nem lehetnek elég drágák. Ilyen lehet a Sotheby’s globális luxusrészlegének kezdeményezésére elindított aukciósorozat. Legendás kosárlabdázók cipőik kerülnek kalapács alá, kezdésként pedig a sportág leginkább meghatározó alakját idézik meg a lábbelin keresztül. Ráadásul nem is akármilyen története van a sporteszköznek.

Michael Jordan már elsőéves játékosként ünnepelt sztárnak számított, nem véletlen, hogy az egyik sportmárka azonnal szerződtette. Később persze a NIKE-kal kötött megállapodás részeként saját emblémával ellátott termékeket dobott piacra. Újonc az alábbi piros-fehér-fekete összeállítású cipőben játszott, erre tehet szert egy evakult gyűjtő.

Air Jordan lábbelije 1984-ből való, látszik rajta, hogy terhelésnek volt kitéve, tehát a kosaras jó pár mérkőzést játszott benne. Minőségileg viszont kifogásolhatatlan állapotban van. Az áruház ügyvezetője szerint ezek a dizájnos darabok a gyűjtők Szent Gráljának tekinthető, így mélyen a zsebébe kell nyúlnia, aki szeretné hazavinni.

A pár cipő – Jordan igényeihez alkalmazkodva – eltérőek: egyik 46-on, másik 46,5-es méretű. A sportszergyár kreatív igazgatója szerint ez tovább emli az árat, így a 100 ezer dolláros kikiáltási ár a végén elérheti a 150 ezret is (45 millió forint). Aki pedig lemarad az aukcióról se keseredjen el, hamarosan Kareem Abdul-Jabbar, Patrick Ewing, Stephen Curry és Scottie Pippen cipőjét is elárverezik majd.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!