Nehéz mérkőzés várt a Haladás VSE élvonalbeli futsalcsapatra, amely a felső-házi rájátszás 10. fordulójában a Berettyóújfalu együttesét látta vendégül a Rohonci úton. Az összecsapást ezúttal már nézők előtt rendezték meg, amiből erőt meríthettek a szombathelyiek, ugyanakkor több sérült és sárga lapos eltiltását töltő játékos nem állhatott Juan Ramon Calvo Rodriguez rendelkezésére.

Visszafogottan kezdte a derbit a Hali, a vendégek pedig komoly helyzettel jelezték, hogy győzni szeretnének. Gyimesi az első akciót még bravúrral védte, de Rábl közeli kísérleténél már tehetetlen volt. Ráadásul a zöld-fehérek kapusa megsérült, így Alaszticsnak kellett beállnia. Jól is tette, mert nagy védései mellett veszélyes indításokkal segítette a vasi alakulat támadásait.

A játékrész közepén egy kezezés után megítélt büntetőt második szándékból értékesítette Henrique Diniz, majd a 18. percben Vatamaniuc-Bartha találatával már a Haladás állt jobban. Sokáig azonban nem örülhettek a szurkolók, mert Yubero révén azonnal egalizált a Mezei Vill FC. A térfélcsere után is a támadófocit helyezték előtérbe a csapatok, a Haladás és a Berettyóújfalu is megzörgette a kapufát.

A következő gólig a 27. percig kellett várni, ekkor egy gyors akció végén Da Silva talált a kapuba. A kitámadó hazai védők mellett pedig lehetősége nyílt a hajdúsági futsalosoknak ellentámadásokat vezetni. Egy ilyen próbálkozásuk pedig sikerrel ért véget, Horváth Norbert góljával eldőlni látszott a rangadó. Juanra Calvo időt kért, majd vészkapusra váltott a Haladás.

A hajrában nagyot küzdött a vasi együttes, több lövést is jegyeztek, de nem sikerült faragni a hátrányon. Ráadásul egy labdavesztést követően üres kapus gólt is kaptak a szombathelyiek, ami lezárta a találkozót. A vereségnek köszönhetően a Haladás a felső-házi rájátszást a második helyen fejezte be, a Mezei Vill FC pedig pályaelőnyből várhatja a döntő párharcot, amelyre május végén kerül sor.

Haladás VSE – MVFC Berettyóújfalu 2-5 (2-2)

Haladás: Gyimesi M. – Kovács M., Nagy K., Gerencsér A., Henrique Diniz.
Csere: Alasztics M., Homlok L. – Hajmási M., Horváth P., M. Simic, V. Bartha D., Dróth Z., Szakasics B., Vidák B.
Vezetőedző: Juan Ramon Calvo Rodriguez

Gólszerzők: Rábl (4.), Yubero (19.), Henrique Da Silva (27., 38.) illetve Henrique Diniz (10.), Vatamaniuc-Bartha (18.)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!