A kötelező győzelem terhével utazott Tatára vasárnap délelőtt a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület női kosárlabda csapata. Szabó László együttese továbbra is nagy harcban van a dobogós helyezésért és kedvező forgatókönyv esetén még az ezüstérem megszerzésére is reális esélye van. Ehhez viszont le kellett győzni azt a Tatai Sportegyesületet, amely képes meglepetést okozni.

Ismerős arcokból sem volt hiány, hiszen egykor Gyuricza Kitti egykor Szombathelyen is megfordult, ezúttal a riválisként bizonyíthatott. Kedvező hír volt a vasi együttes vezetőjének, hogy ezúttal hosszabb kispaddal, nyolc mezőnyjátékossal számolhatott Szabó László. Mezősi Anna, valamint Preisinger Boglárka viszont továbbra sem léphettek pályára.

Azonnal nekiesett ellenfelének a SzoESE, szabályos gázolásra készültek a szombathelyiek, amit egy 11-3-mas rohammal jeleztek is a tatai lányoknak. Bár a hazaiak mestere időt is kért és apró faultokkal próbálták megtörni a vendégek lendületét, de hiába. Stabil és kemény védekezéssel 13 pontot tartották a házigazdát Kovács Gináék, támadásban pedig precízek voltak.

Ráadásul ezúttal távolról és közelről is remekeltek a vasi lányok. A második negyed derekán már húsz pontos volt a vendégek előnye, az olló pedig tovább nyílt. A Tatai SE nem találta a ritmusát és képtelenek voltak megtörni a szombathelyiek támadójátékát. A nagyszünetre így el is dőlt a lényegi kérdés, már csak a különbség mértéke volt bizonytalan.

Püspöki és Szabó-Haklits parádés dobóformájával tovább növelte előnyét a SzoESE és 30 pernyi játék után 90 dobott ponttal rendelkeztek a vendégek. A végén Plózer Petra büntetőjével a 100 dobott kosár is meglett és minden vendég játékos feliratkozott a pontszerzők listájára. Ezen a találkozón nem volt egy súlycsoportban a két együttes és megérdemelt győzelmet aratott Szabó László alakulata.

Tatai SE – SzoESE 53-106 (13-28, 14-32, 15-30, 11-16)

SzoESE: Kovács G. 14/12, Püspöki L. 27/12, Szabó-Haklits Zs. 23/3, Balogh V. 10, Plózer P. 19.
Csere: Koltay D. 9/3, Sándor A. 2, Dervalics A. 2.
Vezetőedző: Szabó László
Másodedző: Kollerics Barnabás

A Tatai SE legeredményesebb játékosai: Kiss J. 15/6, Mohai 14/3.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!