Rendkívül rövid ideje volt a felkészülésre a szombathelyi színeket képviselő súlyemelőnek, Boros Viktóriának, aki a legutóbbi hónap végén a felnőttek Európa-bajnokságán szerepelt. Szombaton pedig már a junior-korúak számára kiírt világbajnokságon léphet a súlyemelőrúd mögé. A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség égisze alatt megrendezett viadalnak Üzbegisztán ad otthont.

Május 23 és 31 között rengeteg versenyző bizonyíthat Teskentben. Boros Viktória, a Haladás VSE súlyemelője ezúttal nem a megszokott 87 kilogrammosok mezőnyében indul. A szombathelyi lány kemény munkával és fogyasztással egy súlycsoporttal lejjebb indul és reményei szerint eredményes versenyzéssel koronázhatja meg teljesítményét.

A magyar delegáció tagjaként már kedden megérkezett az üzbég fővárosba, ahol azóta több edzéssel készült a szombati (mai) erőpróbára. A junior világbajnokságot az egészségügyi előírások betartása mellett rendezik, amelyet a világhálón követni lehet a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség oldalán keresztül.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!