Óriási csapatmunka eredményeként a többszörös bajnok és Kupa győztes, Berettyóújfalu otthonában sikerült 6-3-ra nyerni az első mérkőzést az aranyéremért zajló versenyfutásban. Szombathelyi győzelem esetén pedig már karnyújtásnyira kerülne a történelmi elsőségétől a vasi együttes. Jó hír volt a szurkolók számára, hogy a csapattal melegített a hosszú ideig sérülés miatt kispadra sem kerülő Dávid Richárd is.

Ennek ellenére a vendégek kezdték jobban a találkozót. Az első komolyabb helyzet is a Mezei Vill előtt alakult ki, de Alasztics könnyűszerrel védett. Ezután viszont a Haladás kapcsolt magasabb sebességi fokozatra és előbb Dróth, majd Nagy Kevin lövését kellett hatástalanítania Mezei kapusnak. Az ötödik perc végén viszont már Ő is tehetetlen volt: Vas lőtte ki egy lekészített labdát követően a hosszú sarkot. Támadásban maradt a Hali és ez az eredményen is meglátszott.

Az újabb gólra a játékrész közepéig kellett várni, ekkor Henrique Diniz villant és iratkozott fel a göllővők listájára. Újabb perc elteltével pedig egy letámadást után Vidák közelről volt eredményes. Az első félidő lezárásaként a Berettyóújfalu is megvillantotta oroszlánkörmeit. Az utolsó másodpercekben egy védelmi megingást használt ki Kártik, aki közelről passzolt Alasztics mellett a hálóba.

A térfélcsere után is a szombathelyiek domináltak. Dróth Zoltán először egy szöglet után növelte a különbséget, majd a vészkapusra váltó vendégek között szerzett labdát és ezúttal is üres kapuba passzolt – csak úgy, mint az első találkozón. A vendégek mestere időkéréssel és cserékkel próbálkozott, de nem volt kellő átütőerő a támadásokban, ráadásul a labdavesztések után gólveszélyes ellenakciót vezettek a zöld-fehérek.

A Mezei Vill FC játékosai a hajrához közeledve nehezen kezelték, hogy jól zárt a vasi retesz, többször kemény ütközések miatt állt a játék. Ráadásul Sidnei két perc alatt a kiállítás sorsára jutott, így csak szépségtapaszt jelentett a szépítő találat a hajrában. A Haladás győzelme teljesen megérdemelt volt és növelte előnyét összetettben 2-0-ra. Szombaton ismét Berettyóújfaluban csapnak össze a döntőben érintett főszereplők.

Haladás VSE – MVFC Berettyóújfali 5-2 (3-1)

Haladás: Alasztics – Kovács M., Hajmási M., Dróth Z., Vas Á.
Csere: Homlok L. – Nagy K., Horváth P., Sipos G., Dávid R., Vatamaniuc-Bartha D., Gerencsér A., Henrique Diniz, Vidák B.
Vezetőedző: Juanra Calvo

Gólszerzők: Vas Á. (5.), Henrique Diniz (10.), Vidák B. (10.), Dróth Z. (22., 28.) illetve Kártik Zs. (20.), Kovács M. (öngól – 36.)

Kiállítva: Sidnei Fernandes (Berettyóújfalu – 32.)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!