Nehéz mérkőzés várt Juan Ramon Calvo Rodriguez együttesére. A Haladás VSE ugyanis 2-0-ra vezette a három győztes mérkőzésért zajló bajnoki aranyéremért tartó versenyfutást. A MVFC Berettyóújfalu mindenképpen felül akart kerekedni a szombati találkozón, ráadásul a vendégeknél Simic, Gyimesi, Darrieer mellett kidőlt Henrique Diniz is, ami szűkítette a rotációs lehetőségeket.

Nagy elánnal esett a Halinak a hajdúsági alakulat és ennek eredményeként a 3. percben a vezetést is megszerezték. Erre azonnal reagált is Juanra Calvo, aki pontosabb játékot és határozottabb fellépést sürgetett. Meg is fogadták játékosai a tanácsot és Dróth Zoltán fantasztikus megvillanását követően máris egyenlítettek a vendégek. Ez azonban csak fellángolás volt!

A Mezei Vill FC postafordultával válaszolt és Vas Ádám öngólját követően már veszélyes kontrákat vezettek. Rábl találatával már kettővel ment a hajdúsági alakulat és a szünet előtt Diece szlalomozott végig a szombathelyi védők gyűrűjében, lezárásként pedig Ő is bevette Alasztics kapuját. A szünet sem törte meg a MVFC lendületét és a 22. percben már négy volt a csapatok közti különbség.

Ekkor ismér Juanra Calvo tett rendet a fejekben és álltak át a vendégek vészkapus megoldásra. Ennek azonnal meg is lett az eredménye. Vas Ádám egy lekészített labdát bombázott a kapuba és hozta vissza a reményt. Szinte végig a Haladás dominált a hátralévő időben, de nehezen dolgoztak ki helyzeteket. Nagyon jól zárt a hajdúsági védelem és próbálkoztak veszélyes ellenakciókból végleg eldönteni a találkozót.

Erre viszont nem került sor, sőt Vas Ádám újbóli találatával nyílt lett az utolsó öt perc. Nagyon nyomott a Haladás, de a hajdúsági retesz ezúttal kifogástalanul működött. Ezzel a sikerrel a Berettyóújfalu életben tartotta esélyét az aranyéremre, míg a szombathelyiek szerda este, hazai környezetben koronázhatják meg idei teljesítményüket.

MVFC Berettyóújfalu – Haladás VSE 5-3 (4-1)

Haladás: Alasztics M. – Kovács M., Hajmási M., Dróth Z., Vas Á.
Csere: Homlok L. – Nagy K., Horváth P., Sipos G., Dávid R., Vatamaniuc-Bartha D., Gerencsér A., Henrique Diniz, Vidák B.
Vezetőedző: Juan Ramon Calvo Rodriguez

Gólszerzők: Horváth N. (3.), Vas Á. (öngól – 7.), Rábl J. (12.), Diece (19.), Rafinha (22.) illetve Dróth Z. (6.), Vas Á. (26., 35.).

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!