Aligha van olyan szombathelyi, akinek ismeretlen lenne Ekler Luca neve. Igazi sportos család tagjaként már korán megismerkedett a mozgás szeretetével. Ennek következtében több sportágat is kipróbálhatott, versenyszerűen teniszezett is (testvérei pedig vízilabdázóként bizonyítanak hétről-hétre – a szerk.). A 2009-es év viszont hatalmas változást hozott az 1998-ban született ifjú hölgynek.

Egy betegség következményeként lebénult a bal oldala és csak fokozatos fizioterápiás és gyógytornás kezelés után javult az állapota. Felépülését követően sportágat váltott és Halmosiné Séfer Rozália kezei alatt vérbeli atléta lett. A parasportoló rendkívül gyorsan hazai és nemzetközi sikerekre tett szert és meghívót kapott a korosztályos válogatottba is.

A rieti világkupán a T38-as kategóriában 100 és 200 méteres síkfutásban, illetve távolugrásban aranyérmet szerzett. Ezt követően 2019-ben már a világkupán világcsúcsot állított be utóbbi számában. A legutóbbi hetet Lengyelországban töltötte, ahol a paraatléták Európa-bajnokságát rendezték és itt is tarolt Luca, aki korábban a Hungarysport Hónap sportolója is volt.

Bydgoszczban 5,51 méteres világrekordját állította be távolugrásban és szombaton a 400 méteres síkfutásban is első helyet szerezte meg. Ebben a számban szintén világcsúccsal rukkolt ki (1:00.27 perces eredménnyel). Két aranyérme mellett egy ezüstöt is szerzett 100 méteres síkfutásban. Lucával készült interjúnkat, hamarosan olvashatják oldalunkon.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!