A labdarúgó Európa-bajnokság árnyékában a honi sportélet sem állt meg. Talán kevesebb reflektorfény jut a futballistáknak, holott gőzerővel dolgoznak Ők is. Rendkívül rövid szünet után ugyanis megkezdte a felkészülést a 2021/2022-es NB II-es labdarúgó bajnokságra a Szombathelyi Haladás együttese, amelyet új tréner dirigál Németh Szabolcs személyében.

A zöld-fehér együttes a közös bemelegítést követően labdás gyakorlatokat végeztek, de jutott idő az egymás elleni játékra is. A keret kialakításának jegyében az Illés Akadémiat több fiatal játékosa csatlakozott az első csapathoz, de próbajátékosokból sem volt hiány. A legismertebb a klub korábbi futballistája Tóth Máté volt, akit szeretne leigazolni a Haladás.

Ugyanakkor érkeztek próbajátékosok Újpestről is, akik bizonyíthatnak a klub trénerének, hogy sokat profitálhat belőlük a vasi együttes. A felkészülési idő rendkívül rövid lesz, de bizonyításra minden labdarúgó kap majd lehetőséget, hiszen több edzőmérkőzést is lekötött a zöld-fehér alakulat vezetősége. A hónap végén például a Zalaegerszeg csapatával méri össze tudását a Hali.

A közel kilencven perces tréning a rekkenő hőségben, a déli órákban ért véget. Sajnálatos eseményből is kijutott, hiszen az edzés hajrájában Rácz került a földre, aki nem is tért vissz a pályára. A levezetés követően pedig Németh Szabolcs vezetőedző adott interjút, amelyet hamarosan olvasóink is láthatnak a Hungarysport oldalán.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!