Amennyiben a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) jóváhagyja, 36 magyar úszó és két nyíltvízi úszó indulhat a tokiói olimpián – így döntött a Magyar Úszó Szövetség elnöksége, jóváhagyva Sós Csaba szövetségi kapitánynak az edzőbizottság által is megerősített előterjesztését.

    A magyar szövetség hétfői bejelentése szerint a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka négy, míg Késely Ajna három számban indul a július 23-án rajtoló olimpián – ezzel ők a “csúcstartók” a csapaton belül.
A férfiaknál hat olyan úszót találni, aki két számban indul, a többiek egyben – nem számolva a potenciális váltószerepléseket.
“A csapat derékhadát az A-szintesek teszik ki, örvendetesen sokan teljesítették a biztos induláshoz szükséges kritériumot” – fogalmazott Sós Csaba. “Hogy akiket régen B-szintesként emlegettünk, azok indulhatnak-e, ez csak június 30-án dől el. Most ugyanis ezt +meghívásos idő+-ként határozza meg a szabály, azaz a nemzetközi szövetségen múlik, hogy meghívja-e az adott versenyzőt Tokióba.”
A szövetségi kapitány jelezte: korábban ez automatizmus volt, most azonban kérdés, hogy a buborék-olimpián a szigorú intézkedések, a résztvevői létszám visszaszorítása miatt esetleg húznak-e a kereten.
“Azaz még nem mondhatjuk biztosra, hogy ez az abszolút végleges névsor, csak reménykedünk benne. Miután öt váltóban is sikerült a kvalifikáció, több olyan úszót is tudtunk nevezni, akinek megvan a B-szintje, ezért ha csak a váltóban is, de rajthoz állhatnak majd Tokióban. Az olimpiai szereplés érték, rang, ezért igyekeztem mindenkinek megadni a lehetőséget, aki a teljesítményével rászolgált erre” – tette hozzá.
A magyar olimpiai úszóválogatott (B-vel jelölve a meghívásos időket elért úszókat):
Békési Eszter (200 m mell)
Bernek Péter (400 m vegyes)
Bohus Richárd (100 m hát)
Burián Katalin (100 m hát, 200 m hát)
Cseh László (200 m vegyes)
Fábián Fanni (200 m gyors – B)
Gyurinovics Fanni (4×100 m mixed vegyes)
Gyurta Gergely (1500 m gyors)
Halmai Petra (4×100 m mixed vegyes)
Holló Balázs (4×200 m gyors)
Holoda Péter (4×100 m vegyes)
Horváth Dávid (100 m mell – B, 200 m mell – B)
Hosszú Katinka (200 m hát, 200 m pillangó, 200 m vegyes, 400 m vegyes)
Jakabos Zsuzsanna (4×200 m)
Kalmár Ákos (800 m gyors, 1500 m gyors)
Kapás Boglárka (200 m pillangó)
Kenderesi Tamás (200 m pillangó)
Késely Ajna (400 m gyors, 800 m gyors, 1500 m gyors)
Kós Hubert (200 m vegyes)
Kovács Benedek (4×100 m mixed vegyes)
Kozma Dominik (200 m gyors)
Lobanovszkij Makszim (50 m gyors)
Márton Richárd (4×200 m)
Mihályvári Farkas Viktória (1500 m gyors, 400 m vegyes)
Milák Kristóf (100 m pillangó, 200 m pillangó)
Németh Nándor (100 m gyors, 200 m gyors)
Sebestyén Dalma (200 m vegyes, 100 m pillangó – B)
Senánszky Petra (50 m gyors – B, 100 m gyors – B)
Sztankovics Anna (100 m mell – B)
Szabó Szebasztián (100 m gyors, 100 m pillangó)
Takács Tamás (4×100 m vegyes)
Telegdy Ádám (100 m hát, 200 m hát)
Veres Laura (4×200 m)
Verrasztó Dávid (400 m vegyes)
Verrasztó Evelyn (4×200 m gyors)
Zombori Gábor (400 m gyors)
Nyílvízi úszás
Olasz Anna (10 km)
Rasovszky Kristóf (10 km)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!