Szombathelyi Haladás-ZTE 1-1 (1-0). – Szombathely, 350 néző, felkészülési labdarúgó-mérkőzés, vezette: Derdák.

Haladás: Verpecz – Kállai (Tóth D., 46., Dezamits 90.), Mocsi, Romic (Debreceni, 46.), Németh Milán – Csilus (Holdampf, 46.), Szekér (Tóth Máté, 46.), Doktorics (Kiss B., 46.) , Rácz (Hegedűs, 46.) – Tóth Milán (Illés, 66.), Dragóner (Horváth R., 46.). Edző: Németh Szabolcs.

ZTE: Demjén – Németh E., Serafimov, Bobál, Gergényi – Babati, Bedi, Skribek, Sankovic – Beke, Koszta. Edző: Waltner Róbert. A ZTE-ben csereként pályára lépett: Gyurján, Papp, Meshack, Kovács B., Földvári, Sebestyén, Szalay, Tajti, Kálnoki-Kis. Edző: Waltner Róbert.

Hatalmas esőben kezdődött a meccs, a Haladásban még hiányzott Devecseri Szilárd, aki Achilles-ín szakadás utáni rehabilitációját töltötte, Rózsa Dániel sérült, míg Bosnjak Predrag eltiltás miatt nem léphetett pályára.

A meccs első momentumaként Dragóner lövését védte Demjén, aztán a 14. percben Tóth Milán vezette a labdát a tizenhatos előtt, majd egy csel után 17 méterről mesteri gólt lőtt a bal felső sarokba, 1-0.

A haladas.hu tudósítása szerint a vasiak nagy kedvvel és fölényben futballoztak – eltüntették az osztálykülönbséget. A 32. percben Szekér ziccerből, 15 méterről leadott lövését védte bravúrral Demjén. A félidő hajrája kiegyenlített játékot hozott, aztán Verpecznek kellett egy nagyot védenie.

Szünetben a teljes csapatot lecserélte a ZTE trénere, de a Halinál is 7 cserét feljegyezhettünk.

A 2. félidő elején Tóth Milán szép szólója után Hegedűs lőtt fölé kecsegtető helyzetből. Jó iramú, változatos volt a játék, mindkét csapat komolyan vette a presztízsmeccset. A 63. percben egy beadást a csereként beállt Meschack közelről lőtt a hálóba, 1-1.

A döntetlen nem tetszett se a Halinak, se A ZTE-nek, így mindkét csapat ment előre a győztes találatért. A 65. percben Illés lövését blokkolták a védők, majd a másik oldalon Szalay lövését védte bravúrral Verpecz. A ZTE is fenyegetett, de a hazai támadások jóval veszélyesebbek voltak, mint a zalaiaké. Az utolsó perceket nagyon megnyomták a zöld-fehérek, de távoli lövéseikből több gól már nem született, összességében igazságos döntetlen született.

A Hali új mestere, Németh Szabolcs tehát egy igéretes döntetlenel mutatkozott be a zöld-fehér közönségnek. A meccs után azonnal megkérdeztük, elégedett-e a látottakkal.

A Hali legközelebb szombaton Dunaszerdahelyen, a DAC ellenfeleként lép páláyra.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!