Egy verseny, három sportág, három helyszín: július 10-én, szombaton, a 37. Vasi Vasember triatlon versenyt férfi, női és váltók (női, férfi, vegyes) kategóriákban rendezik meg.

Az ikonikus szombathelyi esemény töretlen népszerűségnek örvend. 1984-ben első alkalommal rendeztek Magyarországon, Szombathelyen triatlon versenyt, ezért nevezik triatlon bölcsőjének Szombathely városát és a Vasi Vasembert. Az első verseny időpontjára emlékezve, minden év júliusának második hétvégéjén országunk minden szegletéből és külföldről is érkeznek amatőr és profi versenyzők városunkba, hogy elnyerjék a Vasi Vasember címet – hangzott el a verseny csütörtökön megtartott sajtótájékoztatóján.

Az 1400 m úszás, 40 km kerékpározás és a 10 km futás teljesítése igazán emberpróbáló feladat. Az úszótávot Szombathely zöld szívében, a Csónakázó tóban teljesítik a versenyzők.

A kerékpártáv Vas megye lankás tájain vezet keresztül, ahol a vasemberek olyan dombokat hódítanak meg, amelyeket mások csak messziről csodálnak szépségük miatt. A 40 km kerékpározás útvonala: Szombathely, Kenderesi u. – Bartók B. krt. – Brenner T. krt. – Külső Nárai u. – Nárai – Pornóapáti – Horvátlövő – Vaskeresztes – Felsőcsatár – Narda – Torony – Sé – Szombathely, Dolgozók útja – Kenderesi u lesz, majdnem 300 méteres szintkülönbséggel.

A futás Szombathely egyik legszebb részén, a Múzeumfalun is áthalad. A 10 km futás útvonala: Versenyközpont – Kenderesi u. – Bartók B. krt. – Árpád u. – Múzeumfalu – Kenderesi u. – Versenyközpont ( 4 kör ) lesz.

A versenyt Szombathely sportjárt felelős alpolgármestere, László Győző méltatta, illetve emberpróbálónak nevezte. Köszöntőjét élőben közvetítettük és ITT tekinthették meg közösségi oldalunkon.

Hertelendy Zsolt, a főszervező, Pannonsport Kft. képviseletében kameránk előtt elmondta, hogy az idei versenyt már névadó szponzor is támogatja. Hozzátette: teljes útlezárások lesznek, ezzel növelni kívánják a résztvevők biztonságát.

A sajtótájékoztatón megjelentek a verseny legendás alakjai, Kapolcsi Imre és Garami Árpád is, akik ismét rajthoz állnak, immár mindketten 37. alkalommal.

Kapolcsi Imre felkészülését nehezítette, hogy a koronavírus-járvány miatt az elmúlt hónapokban zárva voltak az uszodák. A legenda is elkapta a vírust, de komolyabb következmények nélkül átvészelte azt, és bár nem tudott annyit készülni, mint a korábbi években, de bízik a célba érésben.

 

A mentőápolóként aktív Garami Árpád ideje nagy részét kitette a járvány elleni védekezés, ezúttal is jó erőben érzi magát, és boldog, hogy a Vasi Vasembert tavaly és idén is sikerült megrendezni.

Czenki Zsuzsanna, a Savaria Múzeum igazgatóhelyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy szombaton a Vasi Múzeumfaluban zajlik majd a Tepsi Fesztivál, amelynek résztvevői biztathatják a Vasi Vasembereket.

Az igazgatóhelyettes szerint a sport és egy, a „kásás ételeket” középpontjába állító gasztronómiai fesztivál nem mond ellent egymásnak, hiszen a testmozgás és az egészséges táplálkozás összetartoznak.

Megtudtuk, hogy a verseny központja a Bartók Béla körúton, az Uszodával szembeni füves területen lesz a versenyközpont, itt lesz a versenyközpont, és a pihenőövezet. A depó a nagy létszám miatt a Fedett Uszoda parkolójába kerül.

Lengyel-Soós Hajnalka versenyigazgatótól azt is megtudtuk, hogyan szeretnék még nívósabbá tenni a szervezők a Vasi Vasembert.

A 37. Vasi Vasember férfi indulói szombaton 11 órakor, a szenior férfiak 11.15-kor, míg a hölgyek 11.30-kor startolnak.

Az abszolút női 1-3. és férfi 1–6. helyezettjei pénzdíjban részesülnek. A verseny összdíjazása 360 000,- Ft (pénzdíj + bónuszok).

A verseny teljesítői egyedi befutóérmeket is kapnak. Ki ne hagyd a versenyt és szurkolj Te is a vasembereknek!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!