Némileg talán szokatlan időpontban – csütörtök délután – rendezték az újabb fordulót a vizes vetélkedők tekintetében, amely töretlen népszerűségnek örvend a kilátogató családok körében. A Szombathelyi Szabadidősport Szövetség kezdeményézésével életre hívott rendezvénysorozat idén már a Sport és Ifjúsági Iroda égisze alatt bonyolítják le a szervezők.

A programok atyja és a lebonyolításban is élen járó Varga Jenő mellett ezúttal a magyar labdarúgó válogatottból megismert Schäfer András édesapja, Schäfer Péter segékezett. Szükség is volt rá, hiszen pontozóként és zsűritagként fontos feladat hárult személyére. A rekkenő hőség dacára több tucat résztvevő mérhette össze tudását és bizonyíthattak önmaguknak is.

A legutóbbi játéknapon is több fordulót bonyolítottak le a szervezők, amelyben elsődlegesen a vizes feladatok játszották a főbb szerepet. Ugyanakkor ráhangolódásként hullahopp karika-versennyel indult a nap. Ezt követően már a medencében folytatódott az erőpróba, a bolondúszás könnyed feladatként ágyazott meg a nehezebb feladatoknak is.

A víz alatti kézenállás során egymással és az időeredménnyel is fel kellett vennie a versenyt a kicsiknek, sőt akadtak szülők is, akik próbára tették önmagukat. Ezt követően ismét a könnyed és vicces feladat oldotta a hangulatot. A cápabirkózás Varga Jenő egyik kedvenc kihívása, ami nem utolsósorban valóban látványos és résztvevők számára minden porcikát megmozgató teljesítménypróba.

A feladatsort ezúttal a műugrás zárta, ahol a résztvevők maguk dönthették el, hogy milyen ugrásnemmel szerettek volna kirukkolni. A bátrabban igazi “vízibombaként” csobbantak a medencébe, ami nagy tetszést váltott ki a parton nézelődők körében. A napot eredményhirdetés zárta, de a szervezők jelezték, hogy nincs hétvége vizes program nélkül, úgyhogy – kedvező időjárás esetén – ma délután is várnak minden érdeklődőt.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!