Némiképp szokatlan időpontban – kedd késő délután – rendezték meg a Szombathelyi Haladás következő felkészülési mérkőzését, amelyet hazai pályán vívott az osztrák második ligában szereplő Rapid Wien ellen. Németh Szabolcs irányításával készülő vasi alakulat első győzelmére készült a vendégek ellen, mutatott játékban eddig sem volt oka a szurkolóknak panaszkodni.

A Hali a Verpecz – Tóth D., Holdampf, Tóth M., Hegedűs, Rácz F., Dragóner, Horváth R., Bosnjak, Mocsi, Romic kezdővel futott ki a pályára. A rekkenő hőség dacára próbált mindkét alakulat támadólag fellépni és az ismerkedés perceit követően a szurkolók támogatásától támogatott házigazda volt inkább a kezdeményezőbb. Alig 3 perc leforgása alatt kétszer is mattolni tudták a vendégek kapusát.

Először Hegedűs volt jókor jó helyen, majd Horváth Rajmund iratkozott fel a góllövőlistára. Ezután felháborodott a Wien és saját térfeléről kimerészkedett, néhány kósza támadást is vezettek. A játékrész közepére kiegyenlítetté vált a játék, a szurkolók becsülettel hajtották szeretett csapatunkat, akik szép számmal látogattak ki a Haladás Sportkomplexumba.

Góllá érett a vendégek mezőnymunkája: a 24.percben Wunsch rázta le védőjét és a kivetődő Verpecz mellett passzolt 14 méterről a hálóba. A bekapott gól felrázta a Halit, Rácz beadását rossz helyre ütötte a kapus, Tóth Máté pedig közelről nem rontott. A második félidőben is aktívabban kezdett a Haladás, több helyzetet jegyezhettek a vasi labdarúgók. Először a végig nagy kedvvel futballozó Rácz tesztelte Hedl kapust, majd Kiss előkészítését Szijjártó tekerte fölé.

A játékrész közepére még egyértelműbbé vált a házigazda előnye. Kiss Bence gondolt egy merészet és 20 méterről hatalmas gólt lőtt. A hátralévő időben sem fékezett a Hali és a hajrában még egy büntetőt is rontottak – Tóth Milán révén – a szombathelyiek, akik még így is magabiztos teljesítménnyel rukkoltak ki, s nyerték meg a találkozót.

Szombathelyi Haladás – SK Rapid Wien 4-1 (3-1)

Haladás: Verpecz (Rózsa, 60.) – Tóth D. (Kállai, 60.), Mocsi (Dezamits, 82.), Romic (Tarján, 74.), Bosnjak – Tóth Máté (Kiss B., 60.), Holdampf (Doktorics, 60.), Hegedűs (Csilus, 60.), Rácz (Szekér, 60.) – Horváth R. (Szijjártó, 60.), Dragóner (Tóth Milán, 60.). Edző: Németh Szabolcs.

Gólszerző: Hegedűs, Horváth R., Tóth M., Kiss B. illetve Wunsch

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!