Még a szurkolók emlékében élénken él a kép, amikor június elején Horváth Péter csapatkapitány a levegőbe emelte a magyar bajnoki címért járó serleget. Az öldöklő csatát hazánk két legjobb együttese a Haladás VSE és a Berettyóújfalu vívta, amit végül pályahátrányból a szombathelyiek – hazai környezetben – sikerült megnyerniük. Ekkor mindenki tudta, hogy milyen sokat ér ez a siker.

Egyrészt a Hali történetének első bajnoki címét szerezte, másrészt a nemzetközi poronda is megváltotta helyét. Ahogy már korábban már megírtuk, a Bajnokok Ligája selejtezőkörében Albániában – buborékrendszerben és körmérkőzések formájában bonyolítják majd le ezeket a találkozókat. A kiírás értelmében augusztus 20. és 25. között rendezik meg a mérkőzéseket.

Erre viszont megfelelő állapotban kell lennie annak a csapatnak, amelybe több érkező is van. Szalmás Zoltánt a TFSE együttesétől szerződtette a vasi klub, míg a légióskülönítményt Leandro, valamint Luigi Longo érkezésével lett teljes. A rövid pihenőt követően már szombaton megkezdi a közös munkát az együttes, amely fokozatosan emelkedő terhelést kap.

Az öthetes felkészülési időszakban nagy hangsúlyt kapnak majd az edzőmérkőzések is – amely segít lemérni az együttes pillanatnyi állapotát. Pálmay Tamás szakágvezető elárulta, hogy több magyar csapattal is megmérkőzik majd a Haladás, a szezon pedig augusztus 13-án kezdődik a vasi csapat számára.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!