Dzsudzsák Balázs olyan teljesítményt akar nyújtani az élvonalba visszajutó Lokiban, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány meghívót küldjön neki, ezt a legfrissebb nyilatkozatában mondta el a Nemzeti Sportnak, ahol a Vasas elleni incidensről is szót ejtett. 

– Nem volt az olyan veszélyes – kezdte Dzsudzsák Balázs, a DVSC 34 éves, 108-szoros válogatott játékosa, aki szombaton ott volt a pályán csapata felkészülési mérkőzésén, sőt, az első gólt ő szerezte tizenegyesből. – Két játékos összeugrott, megesik az ilyen, főleg hosszabb edzőtábor legvégén, amikor hamarabb elszakad a cérna néhány futballistánál. Csapatkapitányként ott kellett lennem, megvédtem a társamat, szétválasztottam a feleket, igyekeztem lehűteni a kedélyeket, ment is tovább a mérkőzés.

A végére maradt a lényeg, amikor is arról kérdezte őt a Nemzeti Sport, hogy miként élte meg, hogy csak a TV elől követhette a válogatott Eb-szereplését.

– Egy voltam a tizenötmillió büszke magyar drukker közül! Elfogadtam, hogy nem lehetek ott a pályán, de nem akartam elbújva, behúzott függönyök mögül televízión nézni a meccseket, kimentem a Puskás Arénába szurkolni. Sőt, a srácok hívtak a nézők vonulására is, de az talán furcsa lett volna, ám a stadionban ott akartam lenni. Kapcsolatban voltam néhány játékossal, gratuláltam nekik, tényleg büszke voltam mindhárom mérkőzés után a válogatottunkra! Nem tagadom: amikor felhangzott a Himnusz a portugálok elleni mérkőzés előtt, potyogtak a könnyeim, mert fájt a szívem, hogy nem lehetek lent a gyepen, megrohantak az emlékek, de tudomásul vettem a kapitány döntését – a másodosztályból nem válogat. De feljutottunk, és célom, hogy olyan teljesítménnyel segítsem a Lokit, hogy azzal visszakerüljek a nemzeti csapatba.

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el. 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!