Az MTK a török Yalikavak Spor Kulübü csapatával találkozik a női kézilabda Európa-liga selejtezőjének az első fordulójában. Az európai szövetség (EHF) bécsi székházában tartott keddi sorsoláson az is kiderült, hogy a magyar együttes az Égei-tenger partján található Yalikavak városában kezdi a párharcot október 16-én vagy 17-én, a visszavágót pedig hazai pályán játssza egy héttel később. Továbbjutás esetén a selejtező második fordulójában a dán Herning-Ikast HB vár az MTK-ra. Az első mérkőzést november 13-án vagy 14-én idegenben, a visszavágót pedig egy héttel később odahaza játszhatja a fővárosi csapat.
A Debrecen és a Váci NKSE a selejtező második körében csatlakozik a mezőnyhöz, és az első meccsen lesz házigazda. A Pest megyeiek biztosan német együttessel találkoznak, ugyanis a TusSies Metzingen vagy a HSG Blomberg-Lippe vár rájuk. A DVSC ellenfele a cseh DHK Baník Most vagy a román CS Magura Cisnadie lesz.
A második számú európai kupasorozatra 39 klub nevezett, közülük a magyar bajnoki bronzérmes Mosonmagyaróvári KC és további három csapat a csoportkörben kezdi meg szereplését. A csoportkör január 8-9-én rajtol és február végéig tart, a negyeddöntőket március utolsó és április első hetében játsszák. A négyes döntőre május 14-15-én kerül sor.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!