Péntek este 20 órakor – közép-európai idő szerint 13 órakor – megkezdődött és lezajlott a XXXII. nyári ötkarikás játékok ünnepélyes megnyitója Tokióban.

 A négyévente megrendezett, de a pandémia miatt most öt esztendő után sorra kerülő sporteseményt Naruhito császár a hagyományos mondattal indította útjára, amikor az ünnepségen bejelentette: “A tokiói olimpiát megnyitom”.
A japán fővárosban 1964 után másodszor rendeznek nyári ötkarikás játékokat. A szigetországban 1972-ben Szapporó és 1998-ban Nagano volt a téli játékok házigazdája.

Az Olimpiai Stadionban zárt kapuk mögött sorra kerülő ünnepség az “Érzelmekkel egyesülve” (United by Emotions) címet kapta, és a tervezők célja, az volt, hogy a sport szerepét, valamint az olimpiai játékok értékeit emelje ki, miközben – többek között – Japán két meghatározó szimbóluma, a Nap, valamint a Fudzsi-hegy is “megjelent” a stadion küzdőterén zajló előadásban. A háromórásra nyitóünnepségen nagy hangsúlyt kapott továbbá az esélyegyenlőség is.

A nemzetek bevonulásánál a magyarok 143.-ként érkeztek meg. A mieink zászlaját Mohamed Aida hétszeres olimpikon, világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok tőrvívó és Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó vitte.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!