Ahogy beszámoltunk róla, megkezdte a közös munkát a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia NB I-es együttes. Marosán György irányításával, huszáros hajrát kivágva sikerült a vasi alakulatnak meghosszabbítani tagságát a legmagasabb osztályban. Ugyanakkor az már korábban ismert tény volt, hogy a keret összetételében változás lesz.

A helyi értékeket továbbra is szem előtt tartva formálódott a csapat, amelynek átlagéletkora fiatalodott, ráadásul négy utánpótláskorú kézilabdázó csatlakozott a felnőttekhez. A vasi együttes vezetőedzőjével készült interjúnkból kiderül, hogy mit jelent a csapat és a szakmai stáb számára a szurkolók jelenléte és milyen forgatókönyv szerint dolgoznak a lányok a szeptemberi bajnoki rajtig.

A felkészülési mérkőzések sorozata már ma 11 órakor megkezdődik, az Arena Savariában az ugyancsak NB I-es Szentlőrinc lesz az ellenfél, a meccs látogatása ingyenes. 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!