Második naphoz érkezett pénteken a Savaria Női Röplabda Kupa, amelyen négy nemzet együttese vesz részt. A csapatok egyértelmű célja, hogy a közelgő horvátországi Európa-bajnokságot minél jobb formában kezdhessék meg. Ráadásul Hollandia, Csehország, Azerbajdzsán mellett Magyarország válogatottja is ott lesz a kontinensviadalon, így a felkészülési torna szintén kiemelten fontos.

Hazánk szövetségi kapitányának, Jakob Gluszak mesternek egy főtől meg kell válnia majd a a keretszűkítéskor, közvetlenül az Eb kezdete előtt. A Savaria Kupa első napja hatalmas csatát hozott, mind a négy együttes nyerni szeretett volna. Ennek megfelelően mindkét felvonáson 5-5 szettben dőlt csak el a győztes kiléte. Az első nap végén Magyarország és Hollandia örülhetett.

Pénteken – a vártnak megfelelően – az esélyeshez méltó módon lépett fel az azeriak ellen az oranje. Kiválóan védekeztek és a háló mellett nem kegyelmeztek. Támádásban szintén remekeltek, így könnyedén nyerték egymás után a labdameneteket. Hollandia megőrizte veretlenségét a zárónap előtt, három könnyed szettre volt csak szüksége Azerbajdzsán ellen.

A magyar válogatott lélektani előnyből – győztes mérkőzés után – futhatott a csehek elleni összecsapásnak. A korábbi Eb-bronzérmes két szettes előnyről kapott ki a hollandoktól, így mindenképpen javítani szerettek volna. A párharcot végül a csehek nyerték meg, de sokkal árnyaltabb meccsen, mint az eredmény sejteti. Jól kezdték a hazaiak a találkozót, nyitás-fogadás terén voltak kisebb hibák, ami végül az első játszma elvesztését jelentette.

A folytatásban is lépéshátrányban volt Magyarország, bár helyenként jól játszottak, de a kritikus pillanatokban megremegtek a kezek. Így szűk egy óra alatt már csak egyetlen szett kellett a cseheknek a győzelemhez. Nem adta könnyen magát csapatunk, fej-fej mellett haladtunk a riválissal szemben (5-5). Kisebb megingásokat leszámítva végig egyenrangú partnerei voltunk az esélyesebb csehekkel szemben.

A játszma végére sikerült egy ponttal meglépni (22-23), de a hátralévő labdamenetekben már nem hagyta ellenfelünk, hogy érvényesüljünk. Pontosabb és határozottabb játékával így megnyerte 3-0-ra a találkozót Csehország. Két nap után így már csak Hollandia mondhatja el magáról, hogy veretlen, ráadásul a zárónapon a magyar válogatottal találkoznak.

Savaria Kupa – 2. nap

Hollandia – Azerbajdzsán 3-0 (14, 13, 16)
Csehország – Magyarország 3-0 (19, 18, 23)

 

2021. augusztus 7. (szombat) – Aréna Savaria

17:00 – Azerbajdzsán – Csehország
19:30 – Magyarország – Hollandia

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!